Jóváhagyta az új nehézgépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló szabályokat az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács csütörtökön, így az utolsó akadály is elhárult a hatályba lépés elől.

A másik uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) által már megszavazott egyezség értelmében az új teherautók és buszok által kibocsátható szén-dioxid mennyiségét 2025-re 15 százalékkal, 2030-ra pedig 30 százalékkal kell leszorítani az idei szinthez képest.    

Ez megfelel az Európai Bizottság eredeti javaslatában szereplő számoknak. Az intézményközi tárgyalásokon az EP 35 százalékot próbált elérni, az uniós tagországok azonban ebbe nem mentek bele.   

Az elfogadott értékek magasabbak annál, mint amit például Berlin szeretett volna. Számos környezetvédelmi szervezet mindazonáltal ezeket sem tartja elegendőnek.    

Ezen célszámok a különböző vállalatok gyártotta járművek átlagára vonatkoznak, vagyis továbbra is lesznek magasabb kibocsátású modellek, azonban ezeket zéró vagy alacsony kibocsátásúakkal kell majd ellensúlyozni. A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy 2025-re eladásaik legalább két százaléka az utóbbiakból származzon.   

A tervezet célja a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkentése azon vállalások jegyében, amelyek alapján az EU-nak a következő évtized végéig összességében 40 százalékkal kellene mérsékelnie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.   

"Az új szabályok kulcsfontosságúak az európai közúti közlekedés szén-dioxid-mentesítése és korszerűsítése felé" - mutatott rá Gratiela Leocadia Gavrilescu, az EU soros elnökségét betöltő Románia kormányfő-helyettese, aki szerint a környezetvédelmi szempontok mellett a szektor versenyképességéhez is hozzájárulnak a reformok.   

Európában évente 400 ezer haláleset írható a légszennyezés számlájára.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 233 megtekintés

Videó: 52 639 238 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533783

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh