http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/11672-tobb-mint-otmillioval-nott-a-szuletesek-szama-kinaban-a-ketgyermek-politika-bevezetese-utan#sigProId8b830a3dbc
A kétgyermek-politika 2015-ös meghirdetése utáni másfél évben 5,4 millióval nőtt a születések száma Kínában - olvasható a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányban.
Ez az első kutatás, amely a kínai statisztikai hivatal adatait felhasználva vizsgálta a egykepolitika megváltoztatásának hatásait, és jól láthatóan kimutatta a születések számának növekedését.
Kínában 2015 októberében hirdették meg a kétgyermek-politikát, hogy megfordítsák a népességnövekedés visszaesését, ellensúlyozzák a társadalom elöregedését és a munkaerő csökkenését.
A politika mintegy 90 millió reproduktív korban lévő nőt célzott meg, akiknek már van gyerekük, lehetővé téve számukra második gyerek szülését. Az egygyermek-politika megváltoztatásától hosszú távon azt remélik, hogy évente több mint egymillióval, de hosszú távon akár 20 millióval is nőhet a születések száma.
Kínai és amerikai kutatók két időszak adatait tanulmányozták kutatásukban, a 2016 júniusa előtti időszakot, és a 2016 júliusa és 2017 december közötti időszakot.
Következtetéseiket 67,8 millió szülés alapján vonták le. Eredményeik szerint az új politika bevezetésének első 18 hónapjában 5,4 millióval nőtt a születések száma, és először fordult elő, hogy meghaladta a második gyereket szülő nők száma az első gyereküket várókat.
Kimutatták azt is, hogy 59 százalékkal nőtt a szülések száma a 35 éves vagy azon felüli nők körében, ám nem nőtt körükben a koraszülések száma.
Az is kiderült az adatokból, hogy az első gyereküket szülő nők esetében csökkent a császármetszés aránya, amit kedvező fordulatnak vélnek a kutatók.
A szakemberek azt is kimutatták ugyanakkor, hogy a politika megváltoztatásból eredő változások, köztük a születések növekedésének száma a vizsgált időszak végére csökkent, ami felveti a kérdést, hogy fenntarthatók-e a politika hatásai.
Forrás: MTI