Az amerikai igazságügyi minisztérium kiterjeszti a vizsgálatot a 2016-os elnökválasztási kampányban a Trump kampánycsapata és Oroszország közötti összejátszás elméletének eredetére is - jelentette az NBC televízió volt és jelenlegi tisztségviselőkre hivatkozva.

John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) még Barack Obama elnök által kinevezett volt igazgatója az NBC-nek elmondta: a minisztérium vizsgálatait irányító John Durham ügyész már jelezte neki, hogy meg kívánja hallgatni őt és a hírszerzésnek azt a több volt és jelenlegi munkatársát, aki részt vett a Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszásának nyomozásában.    

Brennan szerint az igazságügyi tárca meghallgatja James Clappert, az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) volt vezetőjét is.   

A 2016-os amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kezdte vizsgálni. Majd James Comey FBI-igazgató távozása után az igazságügyi minisztérium által kinevezett Robert Mueller és bizottsága vizsgálta az orosz beavatkozást, illetve azt, vajon Trump kampánycsapatának munkatársai összejátszottak-e oroszokkal a győzelem érdekében.    

A Mueller-bizottság csaknem két évig tartó vizsgálódás után az idén tavasszal hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint nem történt ilyen jellegű összejátszás.    

Republikánus politikusok azonban vizsgálatot sürgettek annak kiderítésére, hogy kitől és milyen információk alapján indult az FBI, majd a Mueller-bizottság nyomozása. Gyanújuk szerint az Obama-kormányzat egyes tagjai és hírszerzési munkatársak közötti összejátszásról lehetett szó, amelynek következtében már a kampány alatt lehallgatták Donald Trumpot, majd megválasztása után megpróbálták aláásni a hatalmát is.    

Az igazságügyi minisztérium főigazgatója, Michael Horowitz már korábban nyomozást indított az FBI szerepéről az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokban. William Barr miniszter azonban kijelentette: ez nem elégséges a teljes háttér feltárásához, és megbízta John Durham connecticuti ügyészt a vizsgálat irányításával. Elemzők felfigyeltek arra is: Barr néhány kommentárja arra engedett következtetni, hogy Durham bűnügyi nyomozásra kapott felhatalmazást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 498 megtekintés

Videó: 52 642 617 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534206

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh