http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/12342-nemzetkozi-veszhelyzetet-hirdetett-a-who-a-kinai-koronavirus-jarvany-miatt#sigProId710f9ff4ec
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt.
A döntést Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója jelentette be a szervezet vészhelyzeti bizottságának genfi ülését követően.
A szakértőkből álló független testület azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint már 18 országba terjedt át a vírus.
A testület hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését. Egyúttal méltatta a kínai hatóságoknak a járvány megfékezésére tett lépéseit.
Genfi sajtóértekezletén Tedros úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hetekben tanúi lehettek amint kialakul egy példátlan járvány, amelyre ugyanakkor példátlan válaszintézkedések születtek.
„Szeretném leszögezni, hogy ez a bejelentés nem a Kínával szembeni bizalmatlanság kinyilvánítása” – mondta. „A legnagyobb aggodalmunk az, hogy a vírus átterjedhet gyengébb egészségügyi rendszerrel rendelkező országokra” – tette hozzá.
A WHO 16 független szakértőből álló vészhelyzeti bizottságát a francia Didier Houssin vezeti. A szakértők az elmúlt héten két ízben is úgy döntöttek, hogy nem hirdetnek nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet, miközben több információt kértek Kínától.
A WHO ajánlásokat juttat el a világ minden országába, azzal a céllal, hogy elkerüljék a járványnak a kereskedelmi és utazási forgalom általi felerősödését. Elsősorban a nemzeti egészségügyi hatóságok munkájára vonatkozó ideiglenes ajánlásokat adnak ki, köztük az ellenőrzés és a készültség fokozásáról, valamint a járvány megfékezéséhez szükséges intézkedésekről.
Csütörtökig Kínában 171 ember halt meg és több mint 8200-an fertőződtek meg a tüdőgyulladást okozó nCoV-2019 nevű koronavírussal. Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván.
Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti programigazgatója szerdán azt mondta, ebben a stádiumban még nem lehet pontosan megállapítani a vírus halálozási arányszámát, mivel nem tudni, valójában hány embert fertőzött meg.
Ugyanakkor azt mondta, hogy eddig a bizonyított esetek két százaléka halt meg, ami magasnak számít a szezonális influenzához képest.
Ryan arra figyelmeztetett szerdán, hogy egy viszonylag kevéssé agresszív vírus is tud sok kárt okozni, ha sokan kapják el.
Forrás: hirado.hu / MTI