http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1297-a-gorog-jovo-ha-nem-kapnak-kolcsont-nem-fizetik-a-tartozasokat#sigProId1921d2a82e
Görögország újra választ júniusban, ennek a voksolásnak jelenleg a legesélyesebb jelöltje a radikális baloldali Sziriza nevű párt, amely májusban a második legtöbb szavazatot kapta. A párt vezetője kimondta a valóságot: csőd jön, ha nem kapnak hitelt, de szavai fenyegetésnek hatottak az ideges piaci környezetben.
Erős kijelentést tett Alekszisz Ciprasz, a görög radikális baloldal vezetője, akinek esélye van arra, hogy a következő kormányfő legyen Görögországban. Azt mondta, kevés esélyét látja annak, hogy Európa megvonja Görögországtól a hiteleket, de ha így tesz, akkor Athén leállítja az előző hitelek visszafizetését - idézte őt a Wall Street Journal.
Szavai még akkor is ráijesztenek a piacra, ha egyébként nem számítana meglepetésnek a felvázolt forgatókönyv. Ha az európai országok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megvonnák a támogatásukat, akkor Görögországnak államcsődöt kellene jelentenie, és valóban képtelenné válna a korábbi hitelek visszafizetésére a határidőn belül. Így nem Ciprasz szavai az ijesztők, hanem az, ahogy lényegében megfenyegette a görögök hitelezőit: ha nem adnak pénzt, nem is kapnak vissza.
Ciprasz a Wall Street Journalnek adott interjújában azért igyekezett óvatosan fogalmazni, még ha az ideges piaci környezetben szerencsétlenül választotta is meg a szavait. Azt is mondta, Görögország nem akar egyoldalú lépéseket tenni. A baloldali pártvezér a növekedést akarná ösztönözni a válságból való kitörés érdekében.
A május 6-i választáson Ciprasz pártja, a Sziriza a második legtöbb szavazatot kapta, a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint pedig megnyerheti a júniusi újabb voksolást. A párt azok közé az új erők közé tartozik, amelyek elutasítják a megszorításokat, amelyek az európai hitelek feltételét jelentik. Ha megnyerik a választást, várhatóan ők vezethetik az új kormánykoalíciót, amely megtagadhatja a megszorításokat. A hiánycsökkentési program felrúgása viszont az európai segítség végét jelentheti, ami után Görögország képtelen lenne kifizetni a tartozásait.
A Portfólió.hu azt írta, a görög államnak június végéig, július elejéig tarthat ki a pénze, ha nem jut új hitelhez. A következő választás június 17-én lesz, vagyis az új kormánynak villámgyorsan meg kell majd állapodnia az unióval és az IMF-fel, különben kifut a pénzéből.
Ciprasz pártjával a májusi választás után is tárgyaltak a mérsékelt pártok, hátha beemelhető egy nagykoalíciós kormányba, ha lemond a megszorításellenességéről. Erre nem volt hajlandó, ezzel lényegében megakasztották a koalíciós tárgyalásokat, ezért kellett új választást kiírni.
Forrás: origo.hu