Irán elkötelezte magát Izrael teljes megsemmisítése mellett – nyilatkozta az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Hasszán Firuzabadi vezérőrnagy vasárnap Teheránban. A főtiszt azzal fenyegetőzött, hogy „az iráni nép véghezviszi célját, amely Izrael teljes megsemmisítése”.

A főtiszt ezt aznap mondta, amikor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatója, Jukija Amano Teheránba utazott, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggályokról folytasson tárgyalásokat. Kedden meg is állapodott Irán és a NAÜ, az erről szóló egyezményt hamarosan alá fogják írni.

Habár korábban már több iráni vezető nyíltan megmondta, hogy Izraelt „el kellene törölni a föld színéről” – köztük Mahmud Ahmadinezsád, iráni elnök is – az iráni vezetés részéről eddig az nem hangzott el, hogy Irán el is kötelezte volna magát amellett, hogy ezt végre is hajtsa.

A vezérkari főnök fenyegetését követően azonban Josh Block, az amerikai Progresszív Politikai Intézet közel-kelet szakértője, a Clinton-adminisztráció egykori tanácsadója az amerikai The Daily Caller hírportálnak azt mondta: nem lenne bölcs, ha nem vennék komolyan az iráni katonai vezető fenyegetését. „Amikor kimondják, ők azt úgy is gondolják. Ezt a történelem folyamán már megtanultuk” – vélekedett a szakértő, aki hozzátette: az Egyesült Államoknak aggódnia kellene amiatt, hogy „Irán esetleg nukleáris technológiát adhat át terrorista szövetségeseinek, beleértve az al-Kaidát és a Hezbollahot is.”

„Irán elkötelezett Izrael teljes elpusztítására. Ez egy világos és egyszerű üzenet. Meg akarja semmisíteni Izraelt, és hogy ezt a célját elérje, nukleáris fegyvereket fejleszt” – reagált Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfő este az iráni fenyegetésre. „Irán Izraelt és a békét fenyegeti, és az egész világot. Ez ellen a gonosz szándék ellen a világ vezető országainak határozottságot kell mutatnia” – mondta Netanjahu. Az izraeli kormányfő szerint nem „engedményeket kell Iránnak tenni, hanem nyíltan és egyértelműen kell megfogalmazni a követeléseket: Iránnak fel kell hagynia minden urándúsító tevékenységgel, és le kell szerelnie a földalatti nukleáris létesítményét”.

Az iráni vezérkari főnök vasárnapi beszédében egyébként azt is elmondta, hogy az iráni legfelsőbb vezető Ali Hamenei nagy hangsúlyt helyez a palesztinok támogatására, akik „a cionista rezsim”, Izrael ellen harcolnak. Hamenei szerint Izrael ellenségeinek védelme „vallási kötelességük”.

Az iráni legfelsőbb vezető korábban elismerte, hogy Irán közvetlenül támogatta a Hezbollah és Hamasz terrorszervezeteket a 2006-os libanoni háborúban és a 2008-09-es gázai háborúban is.

Februárban Hamenei azt mondta, a jövőben is támogatni és segíteni fogják mindazokat, akik a „cionista rezsim” ellen harcolnak. Az iráni legfelsőbb vezető azzal fenyegetőzött, hogy a „cionista rezsim egy igazi rákos daganat, amit ki kell vágni, és ki is lesz vágva, Allah nevében.”

Meir Dagan, az izraeli titkosszolgálat egykori főnöke, valamint Martin Dempsey tábornok, amerikai vezérkari főnök egyébként a közelmúltban úgy vélekedtek, hogy Irán „racionális szereplője” a nemzetközi arénának, és a teheráni rezsim „mérlegelni fogja” lépéseinek a következményeit.

Forrás: atv.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 347 megtekintés

Videó: 52 651 517 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534864

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh