Izrael három új tengeralattjárót vásárol 3 milliárd euróért (mintegy 1070 milliárd forint) Németországtól - jelentette a helyi média csütörtökön.

A védelmi minisztérium csütörtökön jelentette be a megállapodást, amelyet Tel-Avivban, a hadsereg főhadiszállásán írtak alá a ThyssenKrupp AG német hajógyár képviselőjével, Rolf Wirtzzel.   

A három dízel-elektromos tengeralattjárót az eredetileg megjelölt ár több mint duplájáért veszik, de a költségek egyharmadát a német kormány finanszírozza egy 2017-ben aláírt kétoldalú megállapodás alapján.   

Az izraeli haditengerészet már 2018-ban bejelentette, hogy az új tengeralattjárókat Dakarnak fogják elnevezni annak a tengeralattjárónak a tiszteletére, amely - fedélzetén 69 fős legénységgel - 1968-ban titokzatosan eltűnt, amikor az Egyesült Királyságból Izraelbe tartott.   

Az első tengeralattjáró 9 éven belül az izraeli partokhoz ér, s az egyezmény értelmében a német nagyvállalat kiképző oktatószimulátort és alkatrészellátást is biztosít.    

A Háárec című újság honlapjának értesülése szerint a német gyártó vállalta, hogy hozzávetőleg 850 millió euró értékben a következő húsz évben termékeket és szolgáltatásokat vásárol izraeli cégektől - beleértve a védelmi ipart is .    

Egyedülálló tudástranszfer, szakmai képzések, tanfolyamok a helyi iparban, együttműködések egyedi termékek és rendszerek fejlesztésében és marketingjében a világon, valamint Izraelben történő beruházások is szerepelnek a szerződésben a gazdasági tárca jelentése szerint.    

A The Jerusalem Post című angol nyelvű újság hírportálja emlékeztet rá, hogy külföldi sajtóértesülések szerint ezek a tengeralattjárók biztosítják Izrael számára a nukleáris ellencsapás képességét egy esetleges Izrael elleni támadás esetén, képesek nukleáris robbanófejekkel felszerelt nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépek szállítására is.    

Izrael hivatalosan sosem ismerte el vagy jelentette be, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel.   

Az izraeli kormány az eredeti tervek szerint múlt vasárnap szavazott volna állami vizsgálóbizottság felállításáról a ThyssenKruppal folytatott korábbi tárgyalások, három korábbi tengeralattjáró és hadihajók katonai közbeszerzése ügyében, de ezt a szavazást a következő vasárnapra halasztották, a 3 újabb tengeralattjáróról szóló egyezmény aláírása utánra.   

A vizsgálóbizottságot az Izraelben 3000-es akta néven elhíresült korrupciós ügy kivizsgálására hívnák életre. Az ügy középpontjában két, szintén a ThyssenKruppal kötött üzlet áll, melyekben három tengeralattjárót szerepelt 1,5 milliárd euró értékben (több mint 500 milliárd forint), valamint a gázfúrótornyok védelmét szolgáló hadihajók 430 millió euró értékben (több mint 150 milliárd forint).   

Ebben a bűnügyben már több vádiratot benyújtott az ügyészség, de Aviháj Mandelblitt főügyész az ügy kipattanásakor úgy döntött, hogy Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök szerepét nem vizsgálják. A vádiratok szerint a volt miniszterelnök magas rangú beosztottjai, köztisztviselők is kenőpénzt követeltek és kaptak az ügyletek előmozdítása érdekében.

Forrás: MTI / jpost.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 345 765 megtekintés

Videó: 51 215 472 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332325

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh