http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1501-berlin-unios-kormannya-kell-atalakitani-az-europai-bizottsagot#sigProIdef8da12149
A nemzetállami kormányok fölé rendelt uniós kormánnyá kell alakítani az Európai Bizottságot (EB) - fejtette ki egy hétfői interjúban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, aki szerint a reform alkotmányozási folyamatot indít el Németországban, és az így létrejövő új alaptörvényt népszavazással kell majd megerősíteni.
A kancellár egyetért a koncepció alapgondolatával, de úgy véli, hogy a felvetés nem időszerű - reagált a kormányszóvivő.
Angela Merkel osztja minisztere véleményét, amely szerint "több Európára van szükség" a válság leküzdéséhez, de úgy látja, hogy a jelenlegi jogi keretek között is jelentős eredményeket lehet elérni, a felvetés így inkább csak "a jövő zenéje" - mondta Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján.
Schäuble a Der Spiegel című német hetilapban megjelent interjúban kifejtette: az "erős Európa" megteremtéséhez az eddiginél több döntési jogosultságot kell átadni Brüsszelnek. Mostanáig "szinte mindig a tagállamok mondták ki az utolsó szót. Ez nem maradhat így", az Európai Unió szerkezetét át kell alakítani, "hogy a nemzetállamok ne blokkolhassák a döntéseket " - mondta a miniszter.
Schäuble szerint elsősorban a pénzügyek, valamint a kül- és biztonságpolitika területén szükséges csökkenteni a tagállami kompetenciákat. A brüsszeli bizottság pénzügyekért felelős tagja például "európai pénzügyminiszterként" vétójoggal rendelkezne a tagállami költségvetés felett, és csak az ő hozzájárulásával lehetne hitelt felvenni.
Az uniós kormány demokratikus legitimációját úgy lehetne megteremteni, ha a testületet az Európai Parlament (EP) választaná meg, vagy ha a testületet egy közvetlenül választott elnök irányítaná.
A tagállami szakminiszterek testületei - mint például a pénzügyminiszteri tanács -, illetve az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács helyébe egy új intézmény, az EP második kamarája léphetne, amelyet a tagállamok tölthetnének fel az amerikai szenátus vagy a Bundesrat - a német tartományokat képviselő törvényhozási felsőház - mintájára.
A reformokat először várhatóan csak az euróövezetben lehetne bevezetni, a tizenheteknek azonban a többi tagállam számára is "nyitott klubként" kell működnie - mondta Schäuble.
A változásokat át kell vezetni a német alaptörvénybe. Így egy egészen új alkotmány jönne létre, amelyet népszavazással kellene megerősíteni - véli Schäuble. Azt egyelőre nem tudni, hogy mindennek mikor jön el az ideje, de az biztos, hogy "jóval hamarabb, mint ahogyan akár csak néhány hónapja gondoltam" - mondta a német pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a csütörtökön kezdődő uniós csúcson négy uniós intézmény vezetője konkrét javaslatokat tesz majd az integráció mélyítésére.
Az EB, az Európai Központi Bank, az Európai Tanács és az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács vezetőinek formálódó javaslataival összefüggésben más német politikusok is népszavazást sürgetnek. Az utóbbi napokban az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) egyik lehetséges kancellárjelöltjeként számon tartott Peer Steinbrück, Horst Seehofer bajor kormányfő, a bajor konzervatív párt (CSU) elnöke és Patrick Döring, a konzervatívokkal kormányzó liberális párt (FDP) főtitkára is hangsúlyozta, hogy az euró stabilizálását célzó, német anyagi hozzájárulást igénylő akciókat, illetve a várható uniós reformokat népszavazással kellene szentesíteni. Ez fordulatot jelez a német politikában, hiszen korábban egyebek mellett az alkotmányról, Németország újraegyesítéséről és az euróövezeti csatlakozásról - az euró bevezetéséről - sem tartottak népszavazást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
Tíz ország az Európai Egyesült Államokért Kattintson ide...