Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója arra hivatkozott, hogy az FBI kérésére fogták vissza a hír terjedését.

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg csütörtökön a Joe Rogan-podcast vendége volt, ahol elismerte, hogy az FBI kérésére egy hétig korlátozták a Hunter Biden laptopjáról szóló botrány ügyét a 2020-as amerikai választások előtt – írta a Business Standard.

A Facebook vezérigazgatója elmondta, hogy mindez nem sokkal azelőtt történt, hogy a New York Post beszámolt volna az ügyről, amely fényt derített a jelenlegi elnök fiának kétes külföldi üzleti ügyleteire.

Úgy gondoltuk, hogy ha az FBI, amely egy legitim intézménynek tekinthető ebben az országban… megkeres minket, és azt mondja, hogy valami miatt résen kell lennünk, akkor azt komolyan kell vennünk – mondta Zuckerberg, hozzátéve: a közösségi oldalt az FBI arra készítette fel, hogy a 2016-os választások idején aktív orosz propaganda megint készül valamire.

Zuckerberg megvédte a Facebook lépését azzal, hogy bár kevesebbszer jelent meg a botránnyal kapcsolatos hír a hírfolyamokban, a felhasználók megoszthatták.

Mint elmondta, ezzel szemben a Twitter az ügy közzétételét sem engedélyezte. Ráadásul 2020 októberében a Twitter a New York Post fiókját is felfüggesztette, miután a lap felfedte Hunter e-mailjeinek létezését.

Zuckerberg sajnálatát fejezte ki a vállalat két évvel ezelőtti döntése miatt: "Miután a tényfeltárók utánanéztek, senki sem tudta megállapítani, hogy a hír hamis volt-e… Azt hiszem, ez ugyanolyan szívás, mint amikor egy büntetőeljáráson kell keresztülmenni, de a végén bebizonyosodik az ártatlanság" – mondta el az adásban.

2019 áprilisában adták le egy delaware-i javítóműhelyben a laptopot, amely Hunter Biden és üzleti partnerei közötti e-maileket, telefonhívásokat és pénzügyi dokumentumokat tartalmazott, beleértve az ukrán Burisma energetikai vállalattal fennálló kapcsolatot – írta a The Post.

Forrás: vg.hu / business-standard.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 808 megtekintés

Videó: 52 643 843 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534277

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh