A G4S belső számítógépes rendszerének hibája a legfőbb oka annak, hogy a hamarosan kezdődő londoni olimpiai játékokra nem jutott elég biztonsági ember. Amint azt az Independent megszellőztette, a vállalat informatikai rendszere tévesen állapította meg, mekkora létszámra is van szükség pontosan.

A 2012-es ötkarikás játékok szervezője, a LOCOG a G4S-szel kötött megállapodást az olimpia biztonságának szavatolása végett. Utóbbi azzal nyerte el a lehetőséget, hogy minden riválisának alákínált: versenytársaihoz képest legalább 25 százalékkal alacsonyabb költséget ígért a szervezőknek. A múlt héten azonban kiderült, hogy ennek komoly ára van, mivel a G4S (illetve a kalkulációt végző számítógépes rendszer) elszámolta magát. Ennek következtében nem jutna elegendő biztonsági ember az esemény biztosítására, így a brit belügyminisztérium úgy döntött, 3500 katonát fog bevetni, a már felfogadott és kiképzett csapat kisegítésére, támogatására.

Ezzel ugyan a rend nagyjából helyreállt, azonban Theresa May belügyminiszternek számot kell adnia arról, hogy a kormány miért ennyire későn hozta meg a döntést. Emellett minden bizonnyal keresik a felelőseit is a fiaskónak - ez mindazonáltal nem a legfontosabb feladata most a szervezőknek, hiszen a jövő héten startol a pekingit követő olimpia. Az viszont már most látszik, hogy a G4S kénytelen lesz 20 millió fontos büntetést fizetni azért, mert nem tudta teljes mértékben teljesíteni a 284 millió fontos szerződést. Emellett további 30 millió fontot köteles majd fizetni a Honvédelmi Minisztériumnak (Ministry of Defence, MoD), amiből a fent említett 3500 katona bérét és egyéb járulékos költségét fogják kifizetni.

Forrás: computerworld.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 550 megtekintés

Videó: 52 654 738 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535191

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh