http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1707-akadozik-a-torok-beavatkozas-sziria-ellen#sigProId982ac1133c
Erdogan török miniszterelnök kijelentette, nem engedik meg, hogy idegen erők kiképző táborokat alakítsanak ki Törökország területén. Nos, úgy fest, a fagyi kezd visszanyalni. Tegnap, szinte egyszerre két hír látott napvilágot. Az egyik, hogy Szíria területén a kurdok saját felségterületet alakítottak ki. Semmilyen katonai ellenállásba nem ütköztek. Ezzel szinte egy időben a szíriai lázadók bejelentették, hogy török katonai segítségért cserébe harcolnak majd a kurdok ellen Törökországban.
A kurdok szemmel láthatóan lepaktáltak Asszaddal. A kurdok saját területért cserébe harcolni fognak a törökök ellen. Asszad pedig valószínűleg segítséget fog nyújtani a kurdoknak, hogy a török területen is ugyanígy harcoljanak a szabadságukért. Ez a helyzet merőben új állapotokat teremt a térségben. Ha Asszad légelhárítást és komolyabb fegyvereket juttat a kurdoknak, valamint kiképzőket dob át a törökországi kurd területre, akkor bizony Ankarának sokkal nagyobb gondjai lesznek, mint Szíriával foglalkozni.
A jó helyismeretekkel rendelkező kurdok pedig gazdasági lehetőségeket kapnak majd az oroszoktól és Kínától, ha segítenek megvédeni Asszad rendszerét. Kihasználva a helyismeretet, ismerve minden átjárót, határátlépési lehetőséget, eljuttatják az eszközöket a megfelelő kézbe, és a török hadsereget évekre lekötik a saját területükön. Ezzel a török hadseregre épített katonai beavatkozásnak még a reménye is szertefoszlik. A kurdok nagyon sokan vannak, és az afgánokhoz hasonlatosan harcos nép. Egy szabad Kurdisztánért cserébe hatalmas erő fog Asszad mellett kiállni. Ez egy merőben új állapot, amellyel aligha számoltak a cionista felforgatók.
Forrás: jovonk.info