http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2063-haboru-helyett-titkos-akciok-az-irani-nuklearis-program-ellen#sigProId9c065e7a15
Az utóbbi időben egyre gyakoribbak a sikeres diverziók az iráni nukleáris létesítmények ellen. Mindez csökkenti annak az eshetőségét, hogy Izrael katonai csapást mér ezekre az objektumokra.
Az állítást igazolja Amos Giladnak, az izraeli védelmi miniszter tanácsadójának kijelentése is, hogy a közeli hetekben nem várhatók katonai akciók. Konkrét időszakról van szó. Az utóbbi hónapokban ez az első ilyen nyilatkozat.
Több mint egy hónappal később közölte Irán, hogy még augusztus 17-én robbanás történt a Forduban és Natanzéban levő uránkombinátokat villamos energiával ellátó távvezetékeknél. Ez az incidens rávilágított arra, hogy mennyire sérülékeny az iráni nukleáris program, mennyire függ a technógén tényezőktől - jelentette ki Jevgenyij Szatanovszkij, a Közel-Kelet Intézet elnöke.
- Amennyiben számítógépes programokkal el lehet juttatni a vírust az iráni nukleáris komplexumokba, vagy más technógén módszerekkel – tehát háború nélkül - le lehet állítani az iráni nukleáris programot, akkor ezt meg is teszik.
Barack Obama elnöknek nincs szüksége háborúra, ezt ő nem egyszer közölte. Az Egyesült Államok elnöke még arra sem volt hajlandó, amire Izrael kérte, hogy kijelölje a határt az iráni nukleáris programban. De ennek nincs is értelme, az elmúlt 18 év alatt Irán hétszer megszegte a feltételezett határt. Amint a New York Times írta: ebben a helyzetben a szövetségeseknek olyan lehetőségük maradt,amiről nem szívesen beszélnek: a titkos akciók.
Ezek között vannak a nukleáris objektumok elleni diverziók. Fejlődik az információk gyűjtése is. Fordunál kőnek álcázott figyelőrendszert találtak, ami felrobbant, mihelyt el akarták mozdítani. A külföldi ügynökök olyan közel jutottak Irán nukleáris programjához, hogy ez már komoly aggodalommal tölti el az iráni vezetést. Amir Ali Hadzsizade dandártábornok egy Izrael elleni figyelmeztető csapás lehetőségéről beszélt. A tábornok agresszív hangú beszédét követve, Dzsavad Dzsahangirzade, a mezslisz képviselője nem tartotta kizártnak Irán kilépését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségből (NAÜ). Teheránban azt állítják, hogy a szervezet adatokat ad a diverziókhoz.
Időközben Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök ritkán tapasztalható, megbékítő gesztust tett. Kijelentette, hogy országa egyezményt szeretne, amely megállapítaná a dúsított urántartalékok felső határát. Ugyanakkor az iráni elnök azt is közölte, hogy nem számít haladásra az „iráni dosszié” kérdésében a novemberi amerikai elnökválasztásig. A nyilatkozat a nemzetközi közvetítői hatos (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) és Teherán képviselőinek csütörtökön New Yorkban sorra kerülő találkozója előtt hangzott el.
Forrás: ruvr.ru