Mégis megtartják a Peking és Tokió közötti feszült kapcsolatok miatt korábban elhalasztott japán-amerikai közös hadgyakorlatot a Kelet-kínai-tengeren, de az eredeti tervekhez képest módosított programmal - jelentette szerdán az NHK japán tévécsatorna.

A hadgyakorlatot, amely során az ország délnyugati szigeteinek védelmére készül fel a Japán Önvédelmi Haderő és az amerikai hadsereg ott állomásozó kontingense, november 5. és 16. között rendezik meg.

A korábbi tervekkel ellentétben azonban partraszállási műveleteket nem hajtanak végre, és egy megtámadott sziget visszafoglalását sem fogják gyakorolni, hogy ezzel ne élezzék tovább a Kína és Japán közti szigetvitákat.

A tokiói kormány a múlt héten még a hadgyakorlat elnapolásáról döntött a japán-kínai kapcsolatokban kialakult feszültség miatt. Ugyanakkor az NHK értesülései szerint a japán és az amerikai hadsereg egyes tisztjei azzal érveltek, hogy ez azt a "hamis üzenetet" küldené a külvilág - elsősorban Kína - felé, hogy a két ország védelmi szövetsége meggyengült.

A kínai külügyminisztérium a múlt héten hevesen tiltakozott a hadgyakorlat terve ellen. Kína a hetekben maga is tartott hadgyakorlatot a Kelet-kínai-tengeren, amely során "a területi szuverenitás és a tengeri érdekek védelmére" készült fel.

A Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek hovatartozásával kapcsolatos vita szeptemberben azután mérgesedett el, hogy Tokió állami kézbe vette Peking által magáénak tartott terület egy részét. A japán fennhatóság alatt álló szigetek parti vizein kedden kínai hajók távozásra szólították fel a japán parti őrséget.

Gemba Koicsiro japán külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: "egyelőre nem megfelelő az időpont" arra, hogy a két ország magas szintű tárgyalásokat folytasson a kérdésben. Bár minisztériumi szinten Tokió és Peking a közelmúltban több tárgyalást is tartott, az álláspontok mindeddig nem közeledtek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 345 024 megtekintés

Videó: 51 215 228 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332282

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh