Atomipari cégektől kaptak rendszeres juttatást az atomreaktorok biztonsági előírásait megállapító japán kormányzati testület tagjai.

A hat tagú testületből négyen kaptak évek alatt átszámítva több tízezer eurót fejenként. Jamamoto Akiónak, a nagojai egyetem oktatójának 3 év alatt több mint 260 ezer eurót fizetett ki több cég, ebből bő 60 ezer eurót a tavaly szökőárban megrongálódott Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető TEPCO cég egyik leányvállalata. Az atomreaktorok biztonságáért felelő testület három másik tagja is kapott különféle juttatásokat. Jamagucsi Akirának, az oszakai egyetem tanárának 30 ezer eurót folyósított a Mitsubishi nagyvállalat atomenergetikai berendezéseket is gyártó részlege. Abe Jutaka, aki a Cukuba egyetemen tanít, csaknem 50 ezer eurót kapott, ennek egy részét a TEPCO egyik kutatólaboratóriumától. Szugijama Tomojuki, a japán energiahivatal kutatója csaknem 30 ezer eurót kapott egy nukleáris fűtőanyagot gyártó cégtől. A kifizetések jogszerűek voltak, de megkérdőjelezhető, hogy az érintettek függetlenül látták-e el munkájukat. A felügyeleti testületet idén állították föl azért, hogy kidolgozza az atomreaktorok működtetésére vonatkozó új biztonsági előírásokat. Fennáll a veszély, hogy a testület tagjai a nekik súlyos pénzeket kifizető iparági szereplőknek kedvezve lazább szabályokat írtak elő - írta szombati számában a Tokió Simbun napilap. Japánban a tavaly márciusi baleset után Fukusima-1 atomerőműben leállított négy rektoron kívül 48 atomreaktor működik. Ezek állítják elő a több mint 120 millió lakosú szigetországban felhasznált energia nagyjából harmadát.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 156 632 megtekintés

Videó: 52 672 717 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536499

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh