http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2326-kinaban-uj-vezetest-valasztottak#sigProIda6822f660d
Hszi Csin-ping (Xi Jinping) lett a Kínai Kommunista Párt új vezetője. Fél év múlva ő lesz a Kínai Népköztársaság elnöke is. A miniszterelnök pedig Li Ko-csiang (Li Keqiáng). Ezek a párt 18. kongresszusának fő eredményei.
Pekingben megtartotta kongresszus utáni első plénumát a párt Központi Bizottsága, ahol megválasztották az állandó bizottság tagjait, akik az elkövetkezendő tíz évben irányítják majd az országot. Amint várható volt az első ember Hszi Csin-ping lett, a második legfontosabb személy státusát pedig Li Ko-csiang kapta. Az állandó tagok számát ugyanakkor 9-ről hétre csökkentették.
A helyzetet Konsztantyin Kokarjev szakértő kommentálja:
- Jellemző, hogy korábban a politikai bizottság állandó bizottságában olyan új személyek kerülhettek be, akiknek nagy forradalmi tapasztalatokkal, jelentős apparátusi munkatapasztalatokkal rendelkeztek, vagy politikai kinevezettek voltak. Az új választmányban gyakorlatilag mindenki "alulról” emelkedett fel, vagyis fokozatosan haladtak, azaz pártbürokrácia lépcsőin emelkedtek mind magasabbra.
Hszi Csin-ping, mint főtitkár elmondta első beszédét. Ebben kijelölte az alapvető feladatokat, amelyeket meg kell oldania az országnak és a kommunista pártnak vezetése alatt. A fő gondolat a kínai nemzet újjászületésére vonatkozott. Tett említést a párton belüli problémákról is, a bürokratizmusról, a formalizmusról. és a korrupcióról. Minden szakértő egyetértett azzal, hogy a pártnak szüksége van a reformokra.
Az idő majd megmutatja, hogy beváltja-e Hszi Csin-ping a politikai és gazdasági reformra várók reményeit. Kínában hagyomány, hogy az első öt évben az új vezető folytatja elődje irányvonalát,és csak ezt követően lát hozzá saját programjának realizálásához.
Forrás: ruvr.ru