A Gáza-övezet úgy tűnik, hogy a tűzszünet vagy egy nagy háború küszöbén áll. Hogy a mérleg melyik irányba dől majd el, azt az elkövetkező órák mutatják meg. Gázából, Kairóból és Jeruzsálemből ellentmondó üzenetek érkeznek.

A fegyverszünet elérése és az erőszak megszüntetése Gázában akár már ma estére vagy november 19-re, hétfő reggelre lehetséges. Erről a palesztin oldal meg nem nevezett képviselője beszélt a hírügynökségeknek. Elmondása szerint a «komoly tárgyalások» szünet nélkül folytatódnak Egyiptom közvetítésével. Hivatalosan sem Izrael, sem a palesztin kormány és a HAMASZ mozgalom vezetői sem erősítették vagy cáfolták meg ezt a kijelentést.

A palesztin fél képviselőjének nyilatkozata teljes mértékben összhangban van Mohammed Mursi egyiptomi elnök szavaival. Ő tegnap találkozott Kairóban Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel. Egy közös sajtótájékoztatón Mursi többek között a következőket mondta:

Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a palesztin és az izraeli felekkel. Intenzív erőfeszítéseket teszünk a helyzet rendezésére. Vannak arra utaló jelek, hogy hamarosan megállapodhatunk a tűzszünetről, ugyanakkor egyelőre semmilyen garanciánk sincsen rá. Nyilvánvaló, hogy a közelmúlt eseményei nem járulnak hozzá a régió stabilitásához.

Mindeközben, ahogy a hírügynökségek jelentették, a HAMASZ csak akkor hajlandó a tűzszünetre, ha nemzetközi biztosítékot kap rá. Az izraeli mozgalom ígéretei, amelynek vezetője áll a kormány élén Gázában, önmagukban nem elegendőek már.

Valószínű, hogy az ezen biztosítékokról szóló megállapodás megszületése érdekében érkezett ma meg gyorsan a Közel-Keletre Laurent Fabius francia külügyminiszter. Ő az izraeli kollégájával, Avigdor Liebermannal folytat tárgyalásokat, valamint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. E tárgyalásokat követően ellátogat Rammallahba, ahol a palesztin nemzeti hatóság található.

Izraelnek változtatnia kellene a palesztin területekkel kapcsolatos politikáján és többet kellene hallgatnia a szomszédai véleményére. Nem fontol drámai változásokat, amelyek a tavalyi év «arab forradalmát» követően zajlottak a Közel-Keleten – vélekedik Daniel Levy az Európa Tanács nemzetközi kapcsolatainak ismert elemzője:

A kérdés az, hogy Izrael képes-e változtatni a szomszédai kapcsolatában elfoglalt pozícióján. Úgy értem, hosszútávon. Nem viselkedhet úgy, mint korábban, elfoglalva a palesztin földeket, sértve a palesztinok jogait. Nem élhet örökké karddal a kezében.

Ma este vagy holnap, november 19-én reggel megérkezik Gázába az Arab Liga küldöttsége, amely szombaton rendkívüli ülést tartott Kairóban.

Gázában megsemmisült az orosz tévécsatorna irodája

Vasárnap estére, november 18-án 60 főre emelkedett a palesztin áldozatok száma a Gáza övezetben. A művelet addig folytatódik, amíg a HAMASZ nem fogadja el a fegyverszünet feltételeit, amelyre Izrael törekszik. Erről nyilatkozott az izraeli katonai rádiónak Mose Ajalon izraeli miniszterelnök-helyettes.

Gázában az izraeli bombázás következtében megsemmisült az orosz Russia Today tévécsatorna irodája. Az iroda az ”Al-Sava” üzleti központ tetején, a 11. emeleten található, a város központjában. Szerencsés véletlen, hogy az orosz csatorna stábja elhagyta az irodát egy órával a támadás előtt. Ugyanennek a támadásnak a következtében 6 külföldi újságíró sebesült meg, akik az épületben tartózkodtak. Az egyik újságírónak amputálták a lábát.

A Külföldi Tudósítók Egyesülete Gázában bejelentette, hogy az ilyen támadások ellentétben állnak az ENSZ Biztonsági Tanácsának a határozatával, amely civilnek ismeri el a külföldi újságírókat. Továbbá kötelezi a feleket, hogy gondoskodjanak a biztonságukról a konfliktus sújtotta övezetben.

Az izraeli hírügynökségek beszámolói alapján az izraeli kommandósok már a Gáza övezetben tartózkodnak és a HAMASZ fegyvereseinek megsemmisítésére végeznek műveleteket. Az izraeli különleges erők katonái helyi lakosoknak álcázva tevékenykednek.

November 19-én, hétfőn, Kairóba érkezik Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára, aki november 20-án az egyiptomi elnökkel találkozik.

Az Arab Liga küldöttsége kedden érkezik Gázába. Annak ellenére, hogy továbbra is intenzív nemzetközi tárgyalások zajlanak, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy a gázai hadművelet folytatódik és Izrael kész annak kiterjesztésére. Továbbra sem világos, hogy ez Izrael Gázába való betörését jelenti-e.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 163 000 megtekintés

Videó: 52 675 176 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7537438

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh