Az Egyesült Államokba irányuló kínai befektetések értéke új rekordot dönthet az idén, és a trend várhatóan jövőre is folytatódik - állítja az Asia Society legújabb tanulmányában.

Az Egyesült Államokba irányuló kínai befektetések idei összértéke az év első tíz hónapjában a hétmilliárd dollárt közelítette, vagyis már jelenleg is meghaladja az eddigi rekordnak számító 2010-es értéket - írja az amerikai székhelyű nonprofit szervezet.

Az év egészében mintegy félszáz befektetést eszközölhetnek majd a kínai magánszemélyek és cégek az Egyesült Államokban, 2013-ban pedig a projektek számát és értékét illetően is növekedés valószínűsíthető - áll a jelentésben.

A szervezet 2000-2011 közötti befektetéseket összegző statisztikáiból kiderül, hogy a befektetések száma alapján Kalifornia, New York és Texas állam a kínaiak legkedveltebb célpontja, a legnagyobb értékű befektetéseket ugyanakkor New York, Texas és Illinois állam könyvelhette el. A befektetések nagyjából 60 százaléka az állami szektoron kívülről érkezett - állítja az Asia Society.

Az Egyesült Államokba irányuló kínai befektetések növekedésének trendjére korábban a Mergermarket pénzügyi információkat és elemzéseket készítő cég is rámutatott. A vállalat kiemelte, hogy a kínai fél által kezdeményezett cégösszeolvadások és felvásárlások (M&A) értéke az év első kilenc hónapjában 93,7 százalékkal nőtt 2011 hasonló időszakához képest. A dollárban számolt befektetéseket illetően az Egyesült Államok ma a szárazföldi kínai és a hongkongi cégek harmadik legkedveltebb piaca - összegezte a Mergermarket.

A hongkongi South China Morning Post napilap októberi írásában azt emelte ki, hogy 2013 minden eddiginél több befektetést hozhat. Az idén ugyanis az elnökválasztási kampány miatt és a jelöltek retorikája következményeként is fokozódó Kína-ellenesség miatt jó-néhány nagyobb szabású beruházás aláírását elhalasztották, és ezek is a jövő évben esedékesek.

Forrás: MTI