A Kaspersky Lab munkatársai feltártak egy számítógépes kémhálózatot Vörös Október fedőnév alatt. A csoport öt éven keresztül lopott értékes kereskedelmi, diplomáciai és geopolitikai információkat. A szakértők most azt próbálják meg kitalálni, hogy kik állnak a fedőnév mögött.

Először lepleznek le ekkora hálózatot – ismeri el a Kaspersky Lab vezető szakértője, Vitalij Kamljuk. A cégek titkos információit azoknak mobiltelefonjairól, asztali számítógépeiről és hálózati eszközeikről lopták el.

Kamljuk szerint a hálózat óriási méretű:

Az, amit mi most felfedeztünk több ezer egyedi fejlesztésű fájl, amelyet külön konkrét szervezetekre és célokra hoztak létre. Ehhez pedig egy csoport fejlesztőre van szükség. A másik – az északi infrastruktúra. Több, mint hatvan különböző domain nevet találtunk és rengeteg szervert Németország és Oroszország közterületein.

A nagy kérdés az, hogy kinek és miért állt érdekében létrehozni egy ekkora hálózatot? Kinek dolgozott? A Regionális Nyilvános internet technológiák Központjának vezető elemzője kételkedik abban, hogy a szervezet valamely állam megrendelésére dolgozott volna, ugyanis a számítógépek megfertőzése és a mobil eszközökkel való munka nem egészen professzionális. A Vörös Október azonban egy privát kezdeményezésre gyűjtött fejlett hackercsapatra sem hasonlít:

Amennyiben a csapat első kibertámadásai 2007-re tehetőek, akkor ez túl hosszú idő egy projektre. Valószínűleg a megrendelő valaki fontos személyiség, aki rendelkezik a megfelelő forrásokkal és szüksége van ezekre az információkra, azonban nem rendelkezik egy teljes értékű titkosszolgálattal. Nem szabad kizárni, hogy az ilyen módszerrel megszerzett információk egy része a WikiLeaksen jelent meg.

A szakértő a számítógépes kémek érdeklődési területét 3 részre osztja: politikai és geopolitikai, stratégiai és kereskedelmi, valamint gazdasági információk. Külön kiemelte a gázolaj területét. Ilyen információk megrendelői lehettek cégek és különböző országok állami szervei egyaránt.

A Kaspersky Lab munkatársa azt is hangsúlyozza, hogy a Vörös Október közvetlen kapcsolatát kormányokkal nem lehet nyomon követni, de úgy véli, hogy vásárlók teljes egészében lehettek állami szervek is.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 631 megtekintés

Videó: 52 646 132 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534366

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh