http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2599-ingyenes-felhovel-tert-vissza-a-megaupload-atyja#sigProId7f286fdc14
Az egy évvel ezelőtt bezárt portál alapítója január végére időzítette új szolgáltatásának rajtját, a lépést pedig a tulajdonképpeni debütálás előtt is hatalmas érdeklődés övezte. Kim Dotcom az ilyenkor szokásos felhajtás generálásával is igyekezett hozzájárulni a sikeres bemutatkozáshoz, ám ebben kétségkívül nagy szerepet játszott az idejekorán ismertetett ingyenes ajánlat, amely alapesetben is igencsak méretes tárolókapacitást kínál a felhasználóknak. A kiadatási ügyben még ítéletre váró férfi a piacon lévő nagyokra hivatkozva állítja, hogy új próbálkozása teljesen legális, ám ehhez nyilván a másik félnek is lesz néhány szava.
Tavaly januárban mi is beszámoltunk arról, hogy a Kim Dotcom néven ismertté vált új-zélandi férfit az amerikai illetékesekkel együttműködő helyi titkosszolgálat megfigyelte, az otthonában megtartott házkutatással egy időben pedig ( három társával együtt) őrizetbe vették. Az eredetileg Németországból származó Dotcom (Kim Schmitz) bűne az volt, hogy a MegaUpload portál megalapításával és működtetésével elősegítette a jogtalan tartalmak terjesztését, tevékenysége során pedig kisebb vagyonra tett szert. A szerver ugyan Hongkongban üzemelt, ám egyes tartalmakat virginiai számítógépeken tároltak, ezért is kezdeményezhették az amerikaiak az eljárást megindítását, illetve a kiadatást.
Ez utóbbira eddig nem került sor, az ügy egyelőre tovább tart, az azonban még mindig lehetséges, hogy az új-zélandi fél teret enged az amerikai kívánalmaknak, így a férfi végül az USA-ban kerülhet bíróság elé. Időközben azonban érdekes fejleményekre került sor, kiderült például, hogy a titkosszolgálat megfigyelési akciója illegális volt, emiatt a férfi beperelheti őket, egyes szakértők pedig arról készítettek tanulmányt, hogy a MegaUpload tavalyi bezárása óta visszaestek a szórakoztatóipar bevételei, így a lépés tulajdonképpen káros, mintsem hasznos volt a milliárdos veszteség miatt sajnálkozó cégeknek.
Az egykor oly népszerű portál ugyanis többnyire a kisebb közönségnek szánt, alacsonyabb költségvetésű alkotások számára biztosított nagyobb ismertséget, amelyet a most közzétett adatok alapján ezen filmek készítői ki is tudtak használni. Amíg a nagyobb, többnyire hatalmas reklámhadjárattal felturbózott műveknek erre nem igazán volt szükségük, addig kisebb társaik esetében a weboldal, és ezzel a megosztás lehetőségének eltűnése egyértelműen rontotta a forgalmat és így végső soron a bevételt.
Bárhogy is legyen, Dotcom az utóbbi hetekben, hónapokban inkább új szolgáltatásának elindításán dolgozott, amely szerinte áttörést hozhat a felhő-platformok piacán, de legalábbis olyan ajánlatot nyújt az átlag internetező számára, amelyet igen nehezen lehet visszautasítani. A férfi jól ráérzett arra, hogy mely területen rukkolhat elő egy érdekes saját megoldással, hiszen a felhő-szolgáltatások terjedése tagadhatatlan, itt pedig már a nagyok is mind megjelentek, hogy kiaknázzák az új divat által nyújtott lehetőségeket (és elhappolják a riválisok elől a növekedési utakat). A szimplán csak Mega névre hallgató portál január közepén kizárólag a sajtó egyes képviselői számára volt elérhető, ők láthatták elsőként, hogy a fizetős, prémium ajánlat mit is takar, míg Dotcom egy Twitter-bejegyzésben jelezte, hogy az ingyenes változatra utazók mire számíthatnak a 20-i rajtot követően.
Fizetés nélkül is egészen méretes, 50 GB-os tárhelyet kapunk, így a méret terén biztosan nem lesz gondja a platformnak. Elődjével ellentétben a portál lehetővé teszi számunkra a célközönség kiválasztását, tehát szabályozhatjuk, hogy az általunk feltöltött tartalmakhoz ki fér majd hozzá, ebben pedig az egyedi titkosítási eljárás lesz segítségünkre. Első körben egy német cég (a Cogent egy leányvállalata) szolgáltatja a tárhelyet, a jövőben azonban szervereket akár több száz kisebb-nagyobb cég is biztosíthat (a megosztott működésre alapozó modell révén) amíg azok az USA-n kívül helyezkednek el.
Az egyes állományok Kim tervei szerint legalább két különböző hosztoló gépein kapnának helyet, azt azonban kiemelte, hogy a fájlokhoz maguk az üzemeltetők sem férnek majd hozzá, így értelemszerűen nem is lehetnek felelősek a regisztrált tagok által feltöltött esetleges illegális másolatokért. Ő az előzetes interjúkban is végig optimista volt, kihangsúlyozva, hogy míg a MegaUpload első napjaiban már tucatnyi felhasználónak is nagyon örültek, most szeretne rögtön egymillióval indítani - két óra elteltével már 250 ezer főnél tartottak, ami jó jel.
A sajtó a korai hozzáférés révén még a rajt előtt értesült arról, hogy a fizetős, prémium ajánlatokkal mennyire tudjuk felsrófolni a tárhelyet és az ahhoz kapott forgalomkorlátot. Eszerint három eltérő csomagot vehetnek majd igénybe a havi rendszerességgel fizető felhasználók, ezek pedig Pro I, Pro II, illetve Pro III névre hallgatnak. A tárhely sorrendben 500 GB, 2 TB, valamint 4 TB, az engedélyezett forgalom havonta 1, 4, illetve 8 TB, ezért pedig 10, 20, és 30 dollárt kell majd kicsengetniük az erre pénzt nem sajnáló tagoknak.
A portál további fejlesztéseket is kínál majd ezen felhasználóknak, lehetőségük lesz módosítani az állományok feltöltési sorrendjét, az oldal egyéb tagjaival felvenni a kapcsolatot és azoknak azonnali üzenetet küldeni (ez utóbbi még a rajt előtti napokban, a korai hozzáférők számára sem volt bekapcsolva), de ugyanúgy elérhető lesz szövegszerkesztő, táblázatkezelő, valamint naptár. Természetesen a mobil appok sem maradnak le a listáról, ám ezekkel kapcsolatban konkrétumokat nem árultak el. Érdekes módon mindenki számára a Chrome böngészőt ajánlják az alapítók, szerintük ugyanis ezen a téren ma ez a legfejlettebb szoftver.
Az biztos, hogy a hordozható készülékek esetében lesz mire építeniük, hiszen ezen megoldások a legújabb előrejelzés szerint már idén meghaladják majd a hagyományos noteszgépek forgalmát - márpedig éppen a táblák és az okostelefonok terjedése erősíti a felhők terjedésének ütemét, hiszen esetükben minden eddiginél nagyobb szükség van ezen szolgáltatásokra). Egyedül a táblákból több mint 240 millió példányt szállítanak majd le a különböző gyártók, míg a noteszgépek esetében 2013 során meg kell elégedniük a 207 milliós eredménnyel, és míg két évvel ezelőtt még 75-25 arányban a noteszek vezettek, 2017-re (vagyis alig 4 négy éven belül) megfordulnak majd ezek a számok. A méret és a gyártók terén is egyértelmű nyitás következik be, az eddig egyeduralkodónak számító 9,7 hüvelyk és az Apple is veszíteni fog súlyából, újabb versenyzők nyernek majd teret, így a kínálat alaposan kibővülhet.
Meglátjuk, hogy az előddel kapcsolatos jogi mizéria (a MegaUpload egykori felhasználói a mai napig nem férnek hozzá korábbi állományaikhoz), valamint a felelősségre vonás lehetősége mennyire tartja majd vissza a felhasználókat (az amerikai fél máris kilátásba helyezett egy újabb eljárást, amennyiben valóban elrajtol a Mega). Az első következtetéseket a rajtot követő néhány héten belül levonhatjuk majd, ez egyben arra a kérdésre is választ adhat, hogy mennyiben lehetséges a feltámadás (avagy visszatérés) a szórakoztatóipar és a hatóságok mindent elsöprőnek látszó rohama után. Kétség nem férhet azonban ahhoz, hogy a másik oldal az új portál esetében is megpróbálkozik majd valami hasonlóval, ez pedig komoly elrettentő erővel bír.
Forrás: sg.hu