A második legnagyobb bank bezárása, a százezer euró feletti betétek befagyasztása - többek között ez az ára annak, hogy Ciprus elkerülje az államcsődöt és az országban tartott bankbetétek megadóztatását. A megállapodás az utolsó pillanatban, hétfő hajnalban született meg Brüsszelben.

Bezárja második legnagyobb bankját, a Laikit (Népbank) Ciprus. Az itt tartott, a betétgarancia-alap által biztosított összeg, azaz százezer euró feletti betéteket zárolják, amíg a bankszanálási terv megszületik. A tervek szerint ebből finanszírozzák a "rossz bank" megmentését. A százezer euró alatti, vagyis biztosított betétek pedig átkerülnek a legnagyobb pénzintézetbe, a Bank of Cyprusba. Többek között erről állapodtak meg a szigetország vezetői Brüsszelben.

Az euróövezeti pénzügyminiszterekkel és Christine Lagarde IMF-vezérigazgatóval folytatott, a hajnali órákba nyúló tárgyalások eredményeként ugyanakkor sikerült elkerülni azt, hogy megadóztassák a bankbetéteket - számolt be az Európai Bizottság szóvivőjét idézve a Reuters. Korábban ezt várta el az Európai Bizottságból, az Európai Központi Bankból és a Nemzetközi Valutaalapból álló hitelező trojka Ciprustól, ám a javaslatot elutasította a ciprusi parlament. A betétkivonást megelőzendő a ciprusi bankok lassan egy hete zárva tartanak, a napi készpénzfelvételi limitet 100 euróban határozta meg a helyi jegybank.

A mentőcsomag részletei:

1. A Laiki Bankot azonnal bezárják. Egy jó és egy rossz bankra osztják. Utóbbit idővel lezárják. A mentőcsomagból származó (10 milliárd eurónyi) pénzt nem használhatják a szanálásra.

2. A jó banki rész (a biztosított, százezer euró alatti betétek) a Bank of Cyprushoz (BoC) kerül át, ehhez az EKB 9 milliárd eurót biztosít mentőalapjából, az ELA-ból. A nem biztosított hiteleket befagyasztják az újratőkésítésig.

3. Az EKB kormányzótanácsa a jelenlegi szabályok szerint biztosít likviditást a BoC-nak.

Nagyobb pénzkivonás így sem zárható ki azt követően, hogy várhatóan kedden megnyitnak a ciprusi bankok. Szakértők szerint azonban Ciprus kis mérete - az euróövezet gazdasági kibocsátásának mindössze 0,2 százalékát adja az ország - garantálja, hogy elkerülhető legyen a "fertőzésveszély".

A csődöt azonban csak az utolsó pillanatban sikerült elkerülni, az Európai Központi Bank ugyanis még csütörtökön azzal fenyegetőzött, hétfőig hajlandó finanszírozni a ciprusi bankrendszert. Ami a tízmilliárdos mentőhitelt illeti: Klaus Regling, a mentőalap, az ESM vezetője hajnalban azt közölte, az első részletet májusban kaphatja meg a szigetország.

A vasárnap este kezdődött brüsszeli tárgyalásokon Anasztiadész elnök lemondását sem zárta ki, ha az alku "túl messzire megy" - írta egy magas rangú tanácsi forrásra hivatkozva a Reuters. Az államfő mindössze néhány hete tölti be ezt a tisztséget, és hírek szerint az egyeztetésen végig arra törekedett, hogy fenntartsa Ciprus bankparadicsomi státuszát, amelyet Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter egyszerűen "a csőd szélére került kaszinógazdaságnak" nevezett.

Forrás: vg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 222 megtekintés

Videó: 52 649 210 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534491

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh