Kína és Franciaország összefog egy többpólusú világ megvalósítása érdekében, amelyben egyetlen szuperhatalom sem uralkodik - hangoztatta csütörtökön a két ország elnöke, Hszi Csin-ping és Francois Hollande Pekingben.

"Kína és Franciaország egyaránt egy többpólusú világot szeretne, egyensúlyt. Elutasítjuk a hatalmak és a szuperhatalmak világát" - hangoztatta Hollande a tárgyalásait követően újságírók előtt.

Vendéglátója, Hszi Csin-ping ugyancsak a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásának szükségességéről beszélt.

A felek véleményt cseréltek nemzetközi kérdésekről, köztük szóba került Mali, Észak-Korea, Szíria és Irán - számolt be a kínai központi televízió. Hollande a Koreai-félszigeten uralkodó feszültséggel kapcsolatban megállapította, Kínának befolyást kell gyakorolnia Phenjanra.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatokkal összefüggésben Hollande megjegyezte, hogy a kereskedelmi mérlegben nagy a francia deficit, ezért a kínai piac nagyobb nyitottságára számít és bízik abban, hogy a társaságában lévő üzletemberek népes serege képes lesz a kínai piacon jól hasznosítható szolgáltatásokat ajánlani. Egyben biztosította a kínai vállalatokat arról, hogy szívesen látják őket a hazájában.

Partnere, Hszi Csin-ping egyebek mellett a két ország között fennálló atomerőműi és légiipari együttműködést méltatta.

Hollande látogatása alkalmából kínai részről aláírtak egy 60 darab Airbus vásárlásáról szóló szerződést, amelynek értékét legalább 8 milliárd dollárra teszik. Úgy tudni, köztük 18 széles törzsű A330-as is van, a többi az A320-as családba tartozik.

Sajtóértesülések szerint további, autóipari, nukleáris energiát és élelmiszeripart érintő megállapodásokra is számítani lehet. A kétoldalú kereskedelem összege tavaly alig két százalékát tette ki Kína összes kereskedelmének, a francia hiány 34 milliárd dollár körül van.

A francia elnök látogatása kapcsán a Hszinhua hírügynökség kommentárja megállapítja, hogy Hollande az első nagy európai állam vezetője, akit az új kínai vezetés vendégül lát. Egyúttal emlékeztet arra is, hogy a francia elnök hivatalba lépése után elsőként a kínai nagykövetet fogadta. Francois Hollande pénteken Sanghajban folytatja kínai útját.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 145 786 megtekintés

Videó: 52 661 276 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535515

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh