A dél-koreai médiában napvilágot látott egy jelentés, miszerint az északi állam csapásmérő ereje felülmúlja a korábban számon tartott létszámot. Eszerint Észak-Korea mintegy 200 mobil rakétaindító állomással rendelkezik, ami az előzetes adatok kétszerese.

Dél-Korea Védelmi Elemző Intézete nyilvánosságra hozta, hogy a Pentagon által az amerikai kongresszusnak adott jelentés szerint az északi állam további 100 scud-rakétával (Nodong) és 50 középtávú Musudan rakétával rendelkezik, ami a korábbi számításaikban nem szerepelt. A korábbi adatok mindössze 94 mobil rakétaindító állomással számolnak.

Az intézet szerint "az amerikai jelentések azt mutatják, hogy Észak-Korea a növekvő gazdasági problémák ellenére kiterjesztette rakétaprogramját, és aszimmetrikusan, kifejezetten azokra a területekre összpontosít, ami fokozott veszélyt jelent Dél-Korea és az országban állomásozó amerikai csapatok számára."

A nyugati propaganda ellenére Észak-Korea továbbra is mentesül a gazdasági szankciók negatív hatásai alól, ami többnyire annak köszönhető, hogy a nyugati országokkal eleve semmiféle gazdasági kapcsolatot nem ápoltak, vagyis azok megvonása sem jelent veszélyt. Ez lehetővé teszi az ország védelmének folyamatos fejlesztését - bár a napvilágra hozott jelentés inkább az Egyesült Államok számára kedvező, mert a növekvő fenyegetésre hivatkozva tovább növelheti Dél-Koreában állomásozó csapatainak számát.

Forrás: hidfo.net

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 112 megtekintés

Videó: 52 652 893 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535074

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh