2010. december végén alakult meg a Komlói Vállalkozók Klubjának Egyesülete azzal a célzattal, hogy a helyi kis-és középvállalkozók támogassák egymást.

A támogatás természetesen mintegy szellemi érték értendő. Ezt, a vezető, Kispál László vállalkozó úgy képzeli el, hogy minden hónap első hétfőjén találkoznak a Hotel Békében, ahol tapasztalat – és ismeretcserével próbálják egymást segíteni.

Ezidáig két nagyobb rendezvényük is volt: egyik alkalommal a Polgármesteri Hivatal Adóosztályának vezetője, Vikor László volt a vendégük, majd a munkaügyi kirendeltség vezetőjét, Götczerné Páva Máriát hívták meg. Ezen találkozások párbeszéddel zajlanak: a szakemberek készségesen állnak a vállalkozók rendelkezésére, hogy kérdéseikre egyértelmű választ adjanak, valamint segítenek nekik egy újabb, másabb lehetőségek feltérképezésében, mely az adott témakörben könnyebbséget jelenthet vállalkozásuk számára. Az egyesület 18 fő részvételével alakult meg, de számuk azóta is bővül, illetve várják a további résztvevőket.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 198 megtekintés

Videó: 52 641 395 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534108

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh