Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov bírálta a Nyugat kettős mércéjét az általuk diktatórikusnak minősített rendszerekkel való bánásmód kapcsán, és felszólalt a Szíriának történő orosz fegyverszállítás védelmében. Az amerikai CBS hálózattal készített interjúban Lavrov azt nyilatkozta; a Nyugat politikája kettős mércén alapul a külföldi rendszerekhez való viszonyulásban, és különösen vonatkozik ez a jelenlegi szíriai konfliktusban a kormány és a lázadók megítélésére.

„Önök vagy megtagadják a terroristák elfogadását a nemzetközi életben, vagy úgy használják a kettős mércén alapuló politikájukat, mint ahogyan az eddig is működött – ’Nem tetszik nekem ez a fickó ebben az országban, úgyhogy kiáltsuk ki diktátornak, és buktassuk meg. Ez az ember ebben a másik országban is diktatórikus - de hát ő a mi diktátorunk’".

Amikor a külügyminisztert azokról az orosz gyártmányú fegyverekről kérdezték, amiket a szíriai kormánynak biztosítanak, Lavrov újra hangsúlyozta a Kreml álláspontját, miszerint Moszkva továbbra is elkötelezett a Szíriával védelmi fegyverek leszállítására kötött szerződések mellett. „Nem hinném, hogy el lehetne követni háborús bűnöket defenzív fegyverekkel, vagy légvédelemmel” nyilatkozta az interjú során.

Forrás: hidfo.net

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 326 megtekintés

Videó: 52 653 027 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535084

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh