Az Északi-tengeren a globális felmelegedés következtében megnyílt tengeri útvonal két héttel rövidíti meg az áruszállítási időt Kína és Európa között - írja a Business Insider hírportál.

A kínai állami COSCO tengerhajózási társaság egyik hajója a múlt héten szedte fel a horgonyt a kínai Dalian kikötőjében, és vágott neki az Északi-tengernek a hollandiai Rotterdam irányában, elsőként véve igénybe a sarkkörön túl megnyílt "északkeleti átjárót".

Az 5400 kilométeres távolságot a 19 ezer bruttó regisztertonnás Yong Sheng a számítások szerint 30 nap alatt teszi majd meg, azaz mintegy két héttel rövidebb idő alatt jut el Európába, mint a bejáratott déli, a Szuezi-csatornán áthaladó útvonalon.

"Az északi-tengeri útvonal 12-15 nappal rövidíti meg a szállítási időt. A tengerhajózásban az ilyen lehetőségeket aranyútnak nevezzük" - írja a COSCO közleménye.

Az északi-tengeri útvonal alapjaiban fogja átformálni a világkereskedelmet - mutatott rá Sam Chambers, a SinoShip hajózási magazin szerkesztője. A kínaiak a lehető legnagyobb mértékben ki fogják használni az alternatív útvonal által kínált lehetőségeket - mondta.

Kína legnagyobb exportpiaca Európa, ahová tavaly 290 milliárd euró értékben szállított árucikkeket. Tavaly Kína teljes külkereskedelmi forgalma 2,91 ezer milliárd euróra rúgott. Kínai kutatók számításai szerint hét év múlva az ország külkereskedelmi forgalmának már mintegy 5-15 százaléka halad majd az északi-tengeri útvonalon.

Kína számára azonban az északi-tengeri útvonal nem csak kereskedelmi szállítási útvonalként jön számításba, hanem az onnan megközelíthető orosz gázmezők miatt is. Kínának - mivel nem határos az Északi-tengerrel - nem lehetnek territoriális követelései a térségben, de teljes mértékben tudatában van az Arktisz tudományos kutatási és hadászati jelentőségének.

Kína három hónappal ezelőtt kapott megfigyelői státuszt az ásványkincsekben és energiaforrásokban gazdag térségben territoriális joggal rendelkező országokat tömörítő Arktiszi Tanácsban. A tanács nyolc teljes jogú tagja: Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország és az Egyesült Államok.

Az északi-tengeri útvonal jelenleg évente már mintegy négy hónapig vehető igénybe a globális felmelegedés hatására elolvadt jégpáncélnak köszönhetően. Az útvonalon azonban egyelőre hiányos a hajózási infrastruktúra, nincsenek kikötési lehetőségek, így szükséghelyzetben a reakcióidő hosszú.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 151 455 megtekintés

Videó: 52 667 772 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535886

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh