http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3650-amerikai-szoftvercegeknel-vizsgalodnak-kinaban#sigProIdd7648da25e
Biztonsági okokból az IBM és az Oracle tevékenységét illetően is vizsgálatot kezdenek az adatmegfigyeléssel kapcsolatos ügyben a kínai hatóságok - írta a sanghaji értékpapír-piaci napilap pénteki számában.
A nagy amerikai szoftver-, illetve információtechnológiai vállalatokat, az IBM-et, az Oracle-t és az EMC-t érintő vizsgálódást azt követően jelentették be, hogy korábban az amerikai adatmegfigyelés részleteit kiszivárogtató Edward Snowden felfedte, több kínai egyetem is az amerikai hírszerzés célpontja volt.
A pekingi Csinghua Egyetemen például csak januárban több mint 60 számítógépet és szervert hackeltek meg az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szakemberei, akik Snowden elmondása szerint a Hongkongi Kínai Egyetem (CUHK) rendszerét is támadták. Ez utóbbi a különleges igazgatású övezet internetforgalmát irányító központként szolgál.
A sanghaji szaklap úgy fogalmaz: a külföldi technológia fejlettsége nyomán a kínai információtechnológiai rendszerek piacát jelenleg külföldi cégek uralják, ez pedig - ahogyan arra a Snowden-ügy is rámutatott - komoly biztonsági problémákat rejt magában.
Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai vállalatokat érintő vizsgálódás pontosan mire terjed ki, és a cégek tevékenységét hogyan befolyásolja majd. Az érintett vállalatok egyike sem reagált pénteken a hírre.
Forrás: MTI