Irán új nukleáris főtárgyalója a kompromisszum lehetőségéről beszélt.

Ali Akbar Salehi a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésén szólalt fel Bécsben. Azt mondta, hogy megállapodási szándékkel érkezett és szerinte létrejöhet egy olyan egyezmény, amellyel „mindenki nyer”. Ugyanakkor ismét nyomatékkal leszögezte, hogy az atomenergia békés hasznosítása „az iráni nép elidegeníthetetlen joga”. Nem szólt arról, hogy hajlandó-e Irán csökkenteni az urándúsítás ütemét. A nyugati hatalmakat ez aggasztja elsősorban és azt mondják, a dúsítók szaporodása azt jelzi, hogy Irán az atomfegyver előállítására készül. Ezt Teherán tagadja. Ali Akbar Salehi végül jelezte, hogy a konkrétumok majd a NAÜ és Irán e hónap végén kezdődő szakértői megbeszélésein kerülnek szóba. Hasszan Rohani elnökké választása óta kétségtelen változás tapasztalható az iráni politikusok nyilatkozataiban. De a lényegi kérdésekben egyelőre nincs jele semmilyen változásnak. Obama elnök ezért a napokban szkeptikusan nyilatkozott és jelezte: az Egyesült Államok, ha kell, akár erő alkalmazásával is meg fogja akadályozni, hogy Irán az atomfegyver birtokába jusson.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 747 megtekintés

Videó: 52 660 234 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535452

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh