Az amerikai elnök arról beszélt kedden az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszakának általános vitájában, hogy ki kell próbálni a diplomáciai megegyezés útját az iráni nukleáris programmal összefüggésben.

Barack Obama elmondta: arra utasította John Kerry külügyminisztert, hogy törekedjen megállapodásra az iráni atomprogramról.

"Az útakadályok túl nagynak bizonyulhatnak, de erősen hiszem, hogy a diplomáciai utat ki kell próbálni" - hangoztatta az amerikai elnök.

Bátorítónak nevezte az új iráni vezetés közelmúltban elhangzott bejelentéseit, amelyek egy "jelentőségteljes megállapodás alapját képezhetik", de azok komolyságát konkrét lépésekkel kell alátámasztani.

"A békülékeny szavaknak ki kell egészülniük az áttekinthető és ellenőrizhető tettekkel" - mondta.

Obama beszéde idején az amerikai médiában még mindig csak találgatások jelentek meg arról, hogy legalább egy kézfogás erejéig találkozik-e iráni partnerével az amerikai elnök. Haszan Róháni, az iszlám köztársaság elnöke, aki nem volt jelen az ülésteremben, a nap folyamán szintén felszólal a Közgyűlés általános vitájában.

Az amerikai elnök megismételte: az Egyesült Államok elkötelezte magát amellett, hogy megakadályozza Irán nukleáris fegyverhez jutását. Emellett leszögezte, hogy Washington nem rendszerváltást kíván elérni az iszlám köztársaságban, és elismeri az irániak jogát az atomenergia békés célú alkalmazására.

Szíriával kapcsolatban úgy fogalmazott: ott a nemzetközi közösségnek ki kell kényszerítenie a vegyi fegyverekre vonatkozó nemzetközi tilalmat. Obama szerint bizonyított, hogy az Aszad-rezsim felelős a Damaszkusz környékén augusztus 21-én elkövetett vegyifegyver-támadásokért és elmondta, hogy noha az ENSZ Biztonsági Tanácsának tétlensége miatt katonai csapást helyezett kilátásba, mindig a békés megoldást részesítette előnyben.

Az amerikai elnök sürgette, hogy az ENSZ BT "erős" és az Aszad-rezsim számára következményekkel járó határozatot fogadjon el a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésével kapcsolatban, mert így kinyilváníthatja, hogy ilyen eszközöknek nincs helyük a 21. században. Ellenkező esetben viszont azt bizonyítaná, hogy az ENSZ képtelen érvényt szerezni még a legalapvetőbb normáknak is.

Bejelentette, hogy az Egyesült Államok 340 millió dollárral megnöveli a szíriai humanitárius válság kezeléséhez nyújtott támogatást. A vegyi fegyverek problémájáról szólva említést tett arról, hogy (az Irakkal vívott háború során) irániak is estek ilyen eszközök áldozatául.

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban leszögezte, hogy annak megoldása érdekében minden érintett félnek kockázatot kell vállalnia megegyezés érdekében. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy Izraelnek és barátainak el kell majd fogadniuk a palesztin állam létezését, az arab államoknak pedig el kell ismerniük, hogy stabilitást csakis egy olyan, két államon alapuló megoldás teremthet, amely szavatolja Izrael biztonságát.

Obama megerősítette, hogy az Egyesült Államok kitart hosszú távú elkötelezettsége mellett a Közel-Keleten, ahol ha támadás éri valamelyik szövetségesét, kész erőt is alkalmazni, ahogy azt az első öbölháború idején tette.

Az amerikai elnök hangot adott meggyőződésének, hogy a világ biztonságosabbá vált az elmúlt öt év alatt, de a kenyai, pakisztáni és az iraki terrortámadások azt bizonyítják, hogy az al-Kaida továbbra is komoly fenyegetést jelent.

Obama, részben feltehetően Vlagyimir Putyinnak a The New York Times című napilapban nemrégen megjelent írásra reagálva kijelentette: Amerika a szabadságért hozott véráldozatai és az áldozatvállalása miatt kivételes. Az orosz elnök a cikkben kétségbe vonta az amerikaiak által maguknak tulajdonított kivételességet, azzal érvelve, hogy Isten mindenkit egyenlőnek teremtett.

Az amerikai elnök hangsúlyozta: az Egyesült Államok kész kivenni részét az atrocitások megelőzésében és az emberi jogok védelmében, de ennek terhét nem tudja egyedül viselni.

Barack Obama a mintegy 40 perces beszédében Iránt 25-ször, Szíriát 20-szor, Izraelt 15-ször, a palesztinokat pedig 11 alkalommal említette meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 457 megtekintés

Videó: 52 659 808 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535447

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh