Azt követően, hogy Edward Snowden elárulta a világnak, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) világszerte gyűjtött adatokat, nagyon sokan elveszítették a bizalmukat az internet privát jellegét illetően.

A közösségi oldalak megfelelőnek mutatkoztak arra, hogy a hivatalos szervek információkat gyűjtsenek a felhasználókról.

Nemrégiben az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában 11 millió felhasználó hajtott végre „virtuális öngyilkosságot”, amikor eltávolította Facebook-oldalát. Jason Pontin, a MIT Technology Review folyóirat főszerkesztője szerint, Snowden leleplezései hívták fel a figyelmet a kiberbiztonságra:

"Edward Snowden hazafi. Oroszország helyesen tette, hogy befogadta. Szerinte, Snowden leleplezései hasznot hoztak. Örülök, hogy tudom, mivel foglalkozott az NSA. Néhány hónappal korábban erről fogalmam sem volt."

Jason Pontin szerint egyelőre nincsenek meg sem az országon belül, sem pedig nemzetközi szinten azok a törvények, amelyek megvédenék a felhasználók személyes adatait.

Demokratikus vitákra van szükség azokban az országokban, amelyeknek a polgárai nagyobb védelmet követelnek a saját kormányuk részéről folyó megfigyelések ellen. Ezt követnie kell az állami szintű tárgyalásoknak. Nemzetközi szerződés aláírására van szükség - az ENSZ-ben, a G8 állami, így Oroszország és az Egyesült Államok között -, amelyben pontosan megfogalmazódna, mi az, amit nem tehetnek meg az országok megfelelő jogi megalapozás nélkül.

A „virtuális öngyilkosságról” szólva Jason Pontin szerint ez új jelenség az internetes közösségben. Az a véleménye, hogy a felhasználók nem azért törlik oldalaikat, mert félnek, hogy a kormány kémkedik utánuk. Inkább azért, mert a közösségi oldalak a dicsekvés helyei lettek, ahol a státust és a gazdaságot illetően versengenek. Ez komoly problémákat jelent, főleg az interneten folyó üldözés, ami tényleges öngyilkossághoz vezethet.

Nem hinném, hogy valakik is öngyilkosságot követnének el a közösségi oldalakon, attól való félelmükben, hogy a Facebook lehetővé teszi az amerikai kormányzatnak, hogy adatokat gyűjtsön róluk. Más okok vannak. A fiataloknak nem nagyon tetszik a Facebook. A serdülőkorúak konkurálnak egymással, tréfálkoznak, versenyeznek. A fiúk megvitatják a lányok küllemét. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a Facebook sok fiatalt tett szerencsétlenné. A közösségi oldalakon az emberek olyan dolgot is megmondanak egymásnak, amit soha nem tennének a valós életben.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 302 megtekintés

Videó: 52 641 567 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534122

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh