Tízből kilenc európai nagyvárosban továbbra is nagy gondot jelent a légszennyezettség, ami természetesen kihatással van az ott élőkre is.

Bár komoly lépéseket tett az Európai Unió és minden tagja a légszennyezettség csökkentése érdekében, egy friss tanulmány szerint ez még mindig kevés. Az európai nagyvárosok több mint 90 százalékában ugyanis továbbra is veszélyesen magas a szennyezettség szintje. Az Európai Bizottság éppen ezért új elvárásokat fogalmaz meg és további lépéseket tervez azért, hogy évtizedek után először végre tartani tudják a saját maguk által kitűzött szintet.

Az EEA (Európai Környezetvédelmi Ügynökség) szerint ugyanakkor bizonyos szennyező elemeket már sikerült lejjebb csökkenteni, egyes mutatók javultak és ezért már Kína, pontosabban Peking rendelkezik a legrosszabb levegővel. Európában a legismertebb szennyező anyagok nagyon aprók, méretük mindössze 2.5 mikrométer, ezek összefoglaló neve PM2.5. Az európai lakosok 91-96 százaléka él olyan helyen, ahol ez a PM2.5 mutató messze meghaladja azt az Uniós irányelvet, amit korábban lefektettek és köszönőviszonyban sincs a WHO (Egészségügyi Világszervezet) által ajánlott mennyiségnek.

A kutatás egyébként azután jelent meg, hogy egy másik, járványtannal foglalkozó tanulmány napvilágot látott, melyben azt vizsgálták, milyen hatással van a szennyező levegő a terhes nőkre. 74.178 olyan európai nőt vizsgáltak meg, akik 1997 és 2011 között voltak várandósak és magas PM2.5 szennyezettségű területen éltek. A nők alacsony testsúllyal rendelkező babákat szültek, ami egyértelműen annak köszönhető, hogy a magzat nem tudott rendesen kifejlődni az anyaméhben. A terhesség mellett a szennyezett levegő szív- és tüdőelégtelenségeket is okozhat, illetve a várandós anyukáknál magas vérnyomás is jelentkezhet.

Éppen ezen tanulmányok hatására az EU szeretné teljesíteni a WHO ajánlását, amihez azonban az eddigieknél komolyabb törvényeket kell megalkotniuk. Jelen pillanatban éppen ezen dolgoznak a képviselők.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 112 megtekintés

Videó: 52 645 897 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534354

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh