Jean-Claude Trichet, a Bilderberg csoportnak jelenleg az EKB elnökeként kihelyezett képviselője, központi kormányzást akar Európában, amely az egységes gazdasági unió felett uralkodna. Trichet felhívását, Antonio Borges, az intézményi globális tőzsdecápa szerepét betöltő IMF európai igazgatójának hasonló hangvételű nyilatkozata előzte meg.

Ahogyan arról több portál is írt, az elképzelés nem sok támogatásra számíthat a 17 eurózóna tagállam polgárai között.

„Egy ilyen radikális változás komoly politikai kockázattal jár. A pénzükkel maguk gazdálkodó kormánnyal rendelkező, erős gazdaságú országok szavazói nem nézik jó szemmel, hogy pénzüket más országok megsegítésére fordítják,” írja az UPI hírügynökség cikke. „A megadóztatás legalább azt sugallja, hogy a döntéseket az adófizetők által megválasztott képviselők hozzák. Athénban azonban senki sem képviseli a német állampolgárok érdekeit.”

Trichet, a globalista bankárok és az elit a mostaninál kevésbé „nehézkes” (értsd: kevésbé demokratikus) rendszert akar ráerőltetni az emberekre, melyben az állampolgároknak nem lenne többé semmilyen beleszólása abba, miként használják fel az adókból befolyt pénzeket.

„A jelenlegi rendszer szerint a görög kölcsön folyósításához az eurózóna valamennyi tagállamának parlamentjének ratifikálnia kell a döntést. Egy ilyen folyamat hónapokat, sőt éveket vehet igénybe,” írja az UPI. „Amikor sürget az idő, egy ilyen nehézkes rendszer nem megfelelő. A huzavona közben a bizonytalanság a megmaradt kevés bizalmat is kiszorítja a piacokról.”

A terv szükségessé teszi a jelenlegi európai gazdasági rendszer elpusztítását, hogy helyébe az egységes világkormány tervét ajánlhassák megoldásként. Trichet nélkülözhetetlen eszköz volt az európai csődöt elősegítő mentőcsomag-akció kiharcolásában.

2010-ben Trichet elzarándokolt a Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) New yorki központjába, hogy előterjessze a G20-ak és a (Náci múltra visszatekintő) Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements – BIS) által irányított globális kormányzás feudális alapokon nyugvó tervezetét.

A BIS igazgatótanácsa olyan globalista bankárokkal büszkélkedhet, mint Ben Bernanke, a Fed első embere, vagy Mervyn King, a Bank of England elnöke.

A BIS a globalista hitelcápák királya. A belső banki elit irányítja és a világ egész fiat valutakészlete felett hatalma van. A rendelkezésére álló pénzt arra használja fel, hogy a nemzeti kormányokat az IMF adósaivá tegye. A Nácik ugyanezt a bankot pénzmosásra használták a II. világháború alatt.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 456 megtekintés

Videó: 52 652 208 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534970

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh