Az akció az al-Kaida ellen irányult volna, de sajnos 15 civil életét követelte, akik egy esküvői konvojban utaztak.

A drónok egyre inkább beszivárognak a hétköznapi életbe is, mint ahogyan például nemrégiben arról olvashattunk, hogy csomagokat szállíthatnak házhoz, esetleg pizzarendeléseket teljesítenek, vagy éppen megfigyelik a békés polgárokat. Az pedig szinte egyértelmű, hogy a pilóta nélküli repülőeszközök már régóta szolgálnak katonai célokat is, hiszen ha esetleg leszednek egyet, legalább emberveszteség nem történik. Azonban a civil és a katonai életet úgy összekapcsolni drónos fronton, mint ahogyan az Jemenben történt, elég szomorú dolog, hiszen az Associated Press szerint tizenhárom ember életét követelte, hogy egy amerikai drón rossz helyen csapott le.

Az AP írása szerint egy amerikai drón rakétákkal tüzet nyitott egy gépjárműoszlopra, melynek során 13 ember halt meg, de mint kiderült, a járművek egy esküvői rendezvényre igyekeztek és nem a remélt al-Kaidára mért csapásmérés következett be. A Reuters ellenben 15 áldozatról ír, egy helyi biztonsági tiszt információira hivatkozva, és a cikkéből az is kiderül, hogy a pilóta nélküli repülőgép nem eleve az esküvői menetre nyitott tüzet, hanem elvétette az eredeti célpontot. A helyszínen 10 halálos áldozat volt, a másik öt a kórházba szállítást követően hunyt el, illetve további öt fő sebesült meg. Egy másik helyi tiszt szerint azonban az esküvői konvojban valóban voltak olyan személyek, akik az al-Kaidát erősítették, de azt nem tudni, hogy milyen minőségben.

Amennyiben azonban a további vizsgálatok azt állapítják meg, hogy mégsem tartózkodtak köztük ilyen személyek, az olaj lehet a tűzre az USA és a drónprogramja ellen, holott az amerikaiak megpróbálják a lakosságot is bekapcsolni a helyi fegyveresek elleni erőfeszítésekbe, de ezt elég nehéz úgy, hogy közben olykor-olykor pont őket sikerül lerakétázni. Maguk a jemeni rakétatámadások egyébként részét képezik az Egyesült Államok és Jemen közös hadjáratnak, melynek célja, hogy a helyi terrorista szervezetek között legveszélyesebbnek tartott al-Kaidát semlegesítsék, vagy legalábbis jelentősen meggyengítsék. Hétfőn szintén egy amerikai drón lőtt jemeni autóra, három halálos áldozatot okozva, de a Human Rights Watch szerint már eddig is több tucat civil lelte halálát amerikai drónok támadása miatt.

Forrás: pcworld.hu Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Amerikai terrorizmus: Élet drón-halállal Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 508 412 megtekintés

Videó: 51 299 286 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7352268

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh