2028-ban Kína GDP-je nagyobb lesz mint az Egyesült Államoké. Ezt jósolja meg egy londoni kutatóintézet. Előretör India és Brazília is, a fejlett nagyhatalmak hátrább szorulnak a listán.

Minthogy Kína gazdasága lényegesen gyorsabban növekszik mint Amerikáé, ezért már a Mennyei Birodalom szerzi meg az első helyet a világon 2028-ban.

Ezt állapította meg a Center for Economic and Business Research most kiadott tanulmánya Londonban. A kínai sajtó nagy teret szentel az eseménynek hiszen 15 év már nem hosszú idő. Amerika/ kínaiul Mejkuo- Csodaország/ az örök vetélytárs, megelőzése világtörténelmi siker. Így van ez akkor is, ha tudjuk: Kína népessége több mint a négyszerese Amerikáénak vagyis az egy főre jutó GDP esetében még mindig nagy lesz a szakadék.

Ugyanez a helyzet Indiával, amely 15 év múlva a világ harmadik legnagyobb gazdasága lesz, megelőzve Japánt. India népessége a tízszerese Japánénak, így az életszínvonal különbség még sokáig fennmarad.

Előretör Brazília is: megelőzi majd Angliát, Franciaországot és esetleg Németországot is.

Pekingben nagy figyelmet szentelnek a globális gazdaság változásainak, mert tudják: Kína sikere jelentős részben azon múlik, hogy mennyit értenek meg a főbb trendek alakulásából.

Azok egyelőre Kínának kedveznek, és így a Mennyei Birodalom 250 év után újra a világ első számú gazdasági nagyhatalma lehet.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 599 megtekintés

Videó: 52 664 234 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535643

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh