http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4249-megkezdte-a-nato-a-felkeszulest-az-isaf-utani-idoszakra#sigProIddda93642a1
Megkezdte a NATO tavaly a felkészülést arra, hogy idén véget ér eddigi legfontosabb művelete, az ISAF nemzetközi haderő afganisztáni harci küldetése, aminek a helyébe 2015-től új - immár kiképzésre, támogatásra, és tanácsadásra összpontosító, lényegesen kisebb létszámú - afganisztáni misszió lép.
Az ISAF - amely a NATO irányítása alatt áll, de az atlanti szövetségen kívüli résztvevő államokkal együtt összesen ötven ország közös vállalkozása - 2001 vége, vagyis a fanatikus muszlim tálibok uralmának leverése óta igyekezett fenntartani a biztonságot Afganisztánban. Eközben folyamatosan zajlott az afgán hadsereg és rendőrség fejlesztése, illetve kiképzése, ami lehetővé tette, hogy 2011 közepétől az ISAF megkezdje a biztonság fenntartásáért viselt felelősség fokozatos, tartományról tartományra haladó átadását az afgán kormányerőknek.
Tavaly júniusra gyakorlatilag a közép-ázsiai ország egész területén átvették a katonai műveletekért való felelősséget az afgánok. A létszámát tekintve még mindig százezres nagyságrendű, harci bevetésre alkalmas ISAF csak 2014 végéig távozik teljesen Afganisztánból, az afgán kormányerőknek nyújtott külföldi harci támogatás azonban most már leginkább légi támogatásra korlátozódik.
A nemzetközi katonai jelenlét átalakulása a menetrend szerint azt jelenti majd, hogy 2014 után külföldi katonákat már nem vetnek be hadműveletekben, ám a valószínűleg mintegy 8-12 ezer fős, Határozott támogatás (Resolute Support) nevű misszió keretében továbbra is segíteni fogják az afgán kormányerőket, kiképzéssel, tanácsadással, felderítéssel.
A forgatókönyv valamelyes bizonytalanságát az okozza, hogy Hamid Karzai afgán elnök még mindig nem volt hajlandó aláírni a 2014 utáni időszakra vonatkozó amerikai-afgán biztonsági megállapodást, amelynek egyik legfontosabb pontja azt garantálja, hogy az Afganisztánban tartózkodó amerikai katonák nem kerülnek majd a helyi iszlám jog hatálya alá. Az afgán törzsi tanács, a loja dzsirga már rábólintott a megállapodásra. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter december elején Kabulban járt, és úgy nyilatkozott, hogy az aláírás végső határideje a NATO február végi brüsszeli védelmi miniszteri értekezlete.
Karzai azonban, aki egyre élesebb hangú Amerika-ellenes nyilatkozatokat tesz, és "gyarmatosítókról" beszél - többek szerint így próbálja "átmenteni magát" arra az esetre, ha a nemzetközi haderő távozása után az országban újra teret nyernének a tálibok -, az áprilisban esedékes elnökválasztás majdani győztesére igyekszik áttolni az aláírás felelősségét. Ő maga ezen a választáson - lévén, hogy második elnöki ciklusát tölti ki - már nem indulhat.
Tavaly december 21-én a NATO is tárgyalásokat kezdett Afganisztánnal arról, hogy mi legyen a 2014 után induló új nemzetközi Afganisztán-misszióban (a Határozott támogatásban) résztvevő katonák jogállása. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár azonban közölte: a NATO-Afganisztán megállapodást csak azután fogják aláírni, hogy előbb sikerül tető alá hozni az amerikai-afganisztáni biztonsági megállapodást.
A NATO számára a harci erők Afganisztánból való kivonása egyfelől azzal jár majd, hogy erők szabadulnak fel más katonai műveletekre - így a koszovói KFOR misszióra -, másfelől pedig azzal, hogy az Afganisztánban kialakult és begyakorolt jó együttműködési, illetve együttalkalmazási képességek fenntartása érdekében az eddiginél több katonai gyakorlatot kell rendezni.
Ennek jegyében tavaly november elején húsz NATO-tagállam és több partnerország - összesen hatezer katona - részvételével egyhetes hadgyakorlatot tartottak Lengyelországban és a balti államok egyes területein, Steadfast Jazz fedőnéven. Rasmussen bejelentetése szerint 2015-ben nagyszabású NATO-hadgyakorlat lesz, amelynek helyszínéül Spanyolország, Olaszország és Portugália is felajánlkozott, 2016-tól pedig rendszeressé válnak az ilyen gyakorlatok. A NATO-országok vezetői úgy döntöttek, hogy a szervezet következő csúcstalálkozóját 2014. szeptember 4-5-én Nagy-Britanniában, Dél-Walesben tartják. "A csúcs alkalmat ad majd, hogy lezárjuk az afganisztáni ISAF missziót a jövő év végén, s új fejezetet nyissunk a NATO afganisztáni elköteleződésében" - fogalmazott akkor közleményében a NATO-főtitkár, akinek a 2014 tavaszán lejáró megbízatását a csúcstalálkozó időzítésére tekintettel szeptember végéig meghosszabbították.
Forrás: MTI