A tervezett költségvetésben kevesebb katonával, ám több robottal és okos fegyverekkel számolnak.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter a napokban terjesztette be javaslatát a jövő évre vonatkozó védelmi kiadásokra, ebben pedig komoly megtakarítást és ezzel együtt létszámbeli leépítést vizionál, amely több szempontból is nagy változást hozhat magával. A fegyveres erők létszáma évtizedek óta nem látott szintre esne vissza, ám a katonákat robotok és okos fegyverek pótolnák.

A Pentagon elképzelése alapján két év alatt 75 milliárddal szűkülne a védelemre fordított pénzek összege, amit további spórolás követhet, attól függően, hogy a pártok mennyiben tudnak együttműködni a költségvetési politikában. Az aktív szolgálatot teljesítők létszáma ezen időszak alatt a mostani 520 ezerről egészen 440 ezerre esne vissza, ez azonban azt feltételezi, hogy az USA belátható időn belül nem keveredik bele komoly csapatmozgást igénylő konfliktusokba - 450 ezer fő alatt utoljára 1940-ben, a háborúba való belépés előtt voltak. A különleges egységek ezzel szemben 70 ezer főre bővülnek, nekik nagyobb szerep jut majd az egyes akciókban, bár a teljes kiadást valamivel évi 500 milliárd dollár alatt tartanák.

A nemzeti gárdák és a tartalékosok létszáma egyaránt 5 százalékkal csökkenne, az általuk használt Apache helikoptereket az aktív egységek kapnák meg - cserébe a nemzeti gárdák megkapnák ez utóbbiak Black Hawk helikoptereit. Az A-10 flotta visszavonulna, helyét a következő évtizedben az új F-35 vadászgépek foglalnák el (dacára a folyamatos kritikáknak), mint ahogy az 50 éves múltra visszatekintő U-2 kémrepülőgép is távozik, őt a pilóta nélküli Global Hawk cseréli le. A haditengerészet továbbra is évenként 2-2 rombolót és támadó tengeralattjárót szerezhetne be, a cirkálók felét viszont kivonnák, hogy modernizálják őket.

A védelmi erők hadrafoghatóságát igyekeznek szinten tartani, amire jó példa, hogy egy januárban közzétett terv szerint a zászlóaljak 75 százalékát tennék ki katonák, a maradék 25 százalék már a robotoknak jutna. Az új Zumwalt-osztályú rombolókon is alig 154 fős személyzet teljesítene szolgálatot, míg a moduláris elvre építő Littoral Combat Ship a megszokott 200 fő helyett 88 tengerészre számíthatna. Ehhez azonban az kell, hogy a nagyobb automatizálás a mindennapokban is beváljon, ami egyelőre a jövő kérdése.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 617 megtekintés

Videó: 52 663 234 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535615

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh