A B-1 és B-52 bombázókat váltja le az új lopakodó, amely a következő évtizedben állhat szolgálatba.

Évek óta visszatérő témának számít a szaksajtóban a meglévő amerikai bombázók belátható időn belül történő leváltása, azok esetleges kiegészítése. Bár a B-1 lopakodó és a B-52 hagyományos bombázók egészen 2040-ig szolgálatban maradhatnak, az illetékesek már most felfuttatják az utód kifejlesztésére fordított összeget, hogy a következő évtizedben elkészüljön az új változat.

A Kongresszus bizottságait és tagjait közvetlenül kiszolgáló, elsősorban szakemberekből és kutatókból álló Congressional Research Service egy friss jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az úgynevezett Long Range Strategic Bomber (LRS-B) kifejlesztésére előirányzott éves összeg alapos növekedésen megy keresztül. Erre a célra a 2013-as pénzügyi évben ugyanis mindössze 258,7 millió dollárt fordítottak, 2019-re azonban ez az összeg egészen 3,45 milliárd dollárra ugorhat fel, ami arra utal, hogy az illetékesek szeretnék felgyorsítani a munkát - emellett pedig az sem zárható ki, hogy ennek kezdeti szakaszát már korábban finanszírozták, nagy valószínűséggel titkos pénzügyi alapok felhasználásával, hogy a közvélemény erre ne figyeljen fel.

Az amerikai légierő 80 és 100 példány között kaphat majd a (a fejlesztési költségek nélkül) darabonként 550 millió dollárba kerülő új lopakodóból. Ez a B-1 típusnál valamivel keskenyebb lesz, jó eséllyel új bevonófelületet, illetve az éleket még jobban elsimító külsőt kaphat, a radarhullámokat a mostaninál még kevésbé verve így vissza. Eddig mindössze néhány koncepciót láthattunk a sajtóban megjelent képeken, Texas felett azonban már lekaptak egy eddig azonosítatlan repülőt, amely talán éppen az LRS-B projekt révén született meg.

Eddig csak annyit tudunk, hogy a légierő illetékesei egy olyan eszközt szeretnének a fegyvernem rendelkezésére bocsátani, amely a jövőben rendszerbe lépő védelmi megoldások ellenére is biztonságos bombázást tesz lehetővé, a kiadások felfuttatása pedig arra utal, hogy a megszokottnak számító 20 év helyett alig egy évtizedes munka után szeretnék elküldeni a rendszerbe léptetésre vonatkozó kérelmüket.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 619 megtekintés

Videó: 52 648 860 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534476

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh