A papírjegyek megszüntetése vitát váltott ki, mert lehetővé teszi az egyes emberek utazási szokásainak rögzítését. Hollandiában a tömegközlekedésben használható papírjegyeket különleges chipkártyával váltják ki. A felhasználóknak számos adatukat meg kell adniuk, még a bankszámlaszámukat is. A chipkártyán keresztül automatikusan kiszámítja a rendszer a tervezett útvonal hosszát és díját, így bármikor feltérképezhetők a közlekedési szokásaik. Ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy valaki elkerülje a chipkártya alkalmazását, ilyenkor egy euróba kerül az egyszer használható kártya elkészítése.

A holland tömegközlekedési vállalatok közölték, hogy bizalmasan kezelik a megszerzett adatokat, viszont semmi sem akadályozza meg, hogy létrehozzák az egyes utasok mozgási profiljait. Ráadásul a személyes és utazási információk később akár marketing célokra is felhasználhatók lesznek.

A Privacy First nevű holland alapítvány attól tart, hogy a chipkártyában lévő RFID-azonosítók manipulálhatók és a chipek tartalma kiolvasható, így bárki visszaélhet a tárolt adatokkal. A közlekedési szokások feltérképezése miatt az eszköz folyamatosan felügyeli az emberek mozgását, a szervezet éppen ezért azt követeli, hogy hozzák vissza a régi papírjegyekre épülő rendszert. A holland hatóságok ezzel szemben pont a nagyobb fokú biztonsággal és hatékonysággal érveltek az új chipkártyák mellett.

Emellett Amszterdamban és Rotterdamban is új parkolási rendszert vezettek be. Az autósok csak úgy juthatnak parkolójegyhez, ha az egyik automatánál megadják a rendszámukat és készpénz helyett a mobiljukkal vagy a bankkártyájukkal fizetnek. Ezáltal könnyebben ellenőrizhetők a parkolások és megszüntethetők a parkolójegyekkel való visszaélések is.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 367 megtekintés

Videó: 52 646 825 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534414

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh