A Gazprom megkezdte a Szlovákián keresztül továbbított földgáz mennyiségének csökkentését - jelentette az Interfax orosz hírügynökség hétfőn az eustream nevű szlovák gázcég adataira hivatkozva.

Az Ukrajnán és Szlovákián átmenő, ungvári folyosónak nevezett gázvezetéken keresztül szeptember eleje óta továbbított naponta stabilan 60 millió köbméteres mennyiség helyett hétfőn már csak 49,6 millió köbméter továbbítását jelentették be. Ez 17 százalékkal kevesebb az előző két heti átlagos mennyiségnél és az ebben a hónapban kért legnagyobb 63,25 millió köbméteres mennyiséghez képest elérheti a 21,5 százalékos csökkenést.

Egy másik orosz gazdasági hírügynökség, a Prime ugyanakkor azt is megírta, hogy az eurstream a nagykaposi kompresszorállomásnál már a múlt pénteken megkezdte az orosz földgáz továbbításának csökkentését. Addig naponta körülbelül 60 millió köbmétert engedtek át ezen az állomáson. Az augusztus 15-én áteresztett 71,5 millió köbméterhez és a múlt pénteki 58,2 millió köbméterhez képest is jelentős a mostani csökkentés.

Ukrajna szeptember 2-án megkezdte az úgynevezett reverz gázszállítást Szlovákiából. A Gazprom június közepe óta nem szállít földgázt Ukrajnának, mert a szomszédos állam moszkvai számítások szerint 5,3 milliárd dollárral tartozik az addig leszállított energiahordozóért.

Az Interfax-AGI, az orosz hírügynökség gázügyekkel foglalkozó részlegének hírében arra emlékeztetnek, hogy Szlovákia az orosz gáz Európai Uniós tagállamokba történő tranzitszállításának egyik legfőbb résztvevője. Azt is hozzáteszik, hogy a Szlovákiából Ukrajnába visszafordított szállítással egyidejűleg a Gazprom a minimális szerződéses mennyiséget kezdte eljuttatni az Ukrajnával szomszédos országokba.

Moszkvában ezt azzal magyarázták, hogy nincs elég gáz minden megrendelés kielégítésre, minthogy közben folyik az oroszországi földalatti gáztározók feltöltése.

A lengyel PAP hírügynökség ugyancsak hétfőn adott hírt a Gazprom szóvivőjére hivatkozva arról, hogy az orosz állami energetikai cég csak a szerződéses minimumot tudja földgázból leszállítani Lengyelországnak, s a megemelt rendeléseket nem képes kielégíteni.

Az orosz Interfax úgy tudja, hogy a Szlovákián átmenő gáz mennyiségének csökkentése nem befolyásolta a Szlovákiából Ukrajnába történő reverz szállítást. Az stabilan naponta 26 millió köbmétert tesz ki. Mindeközben a Gazprom napi 950 millió köbméteres gázkitermelése 305 millió köbméterrel kevesebb a tavalyinál.

A Gazprom tíz százalékkal kevesebb gázt szállít keddtől Romániának

A Gazprom közölte a bukaresti hatóságokkal, hogy keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét; az orosz cég nem indokolta a döntést - jelentette be hétfőn Razvan Nicolescu, román energiaügyi tárca nélküli miniszter.

"Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk ehhez a helyzethez, amely várhatóan a következő hónapokban is meg fog ismétlődni. Az orosz gázimport azonban elenyésző mennyiségű, nem érinti az ellátás biztonságát, akkor sem, ha teljesen leállítják a gázszállítást, és csak tavasszal indítják újra. Felkészültünk minden eshetőségre, és Románia lakossága akkor sem fog a hidegtől szenvedni, ha rendkívül kemény lesz a tél" - jelentette ki a miniszter.

Nicolescu ugyanakkor közölte, azt is jelezte bolgár, szerb és moldovai kollégájának, hogy Románia legfeljebb nagyon kis mértékben tud majd szomszédainak segíteni, ha gondjaik lesznek a gázellátásban. Mint kifejtette, a román gázhálózatot a moldovaival összekötő Jászvásár (Iasi) - Ungheni vezeték egyelőre műszakilag sem alkalmas arra, hogy a moldovai gázszükséglet három százalékánál nagyobb mennyiségű földgázt szállítsanak rajta.

Nicolescu elmondta: Romániának jelenleg 2,5 milliárd köbméternyi földgáztartaléka van a tározókban, amely 2,8 milliárdra növelhető a tartalékolási időszak végéig. A miniszter szerint ebben az időszakban Románia napi 16 millió köbméter földgázt használ, és ennek csaknem kétszeresét, 31 millió köbmétert termel.

A Mediafax hírügynökség szerint Románia évi földgázszükséglete 12,5 milliárd köbméterre tehető, ugyanakkor a belföldi termelés évi 11 milliárd köbmétert tesz ki.

A kelet-közép-európai országok közül Románia függ a legkevésbé az orosz gáztól: eddig is évi szükséglete kevesebb mint negyedét importálta Oroszországból, de ennek egy jelentős részét saját termelésből is képes lenne pótolni, hőerőműveinek többsége pedig fűtőolajjal is üzemeltethető.

A hazai földalatti tározók feltöltése miatt is megy kevesebb gáz Európába

Az oroszországi földalatti tározók feltöltése és a Jamal-Európa gázvezeték javításának befejezése miatt megy az európai vásárlók által igényeltnél kevesebb orosz földgáz Ukrajnán és Szlovákián keresztül Európába - közölte hétfőn a Gazprom szóvivője.

Szergej Kuprijanov azt mondta, hogy szeptember elején 4 milliárd köbméterrel kevesebb földgázt töltöttek a tározókba, mint tavaly ilyenkor. A terv 6 milliárd volt. Csak augusztusban 800 millió köbméterrel maradtak el a tervezett mennyiségnél.

Az orosz állami energetikai cég szóvivője hozzátette, hogy az Oroszország, Fehéroroszország, Lengyelország és Németország területén áthaladó Jamal-Európa elnevezésű gázvezeték javítását befejezték, így az európai exportra szánt földgázmennyiség egy részét azon keresztül továbbítják.

Az Interfax orosz hírügynökség hétfőn az Eustream nevű szlovák gázcég adataira hivatkozva azt jelentette, hogy a Gazprom megkezdte a Szlovákián keresztül továbbított földgáz mennyiségének csökkentését.

Az Ukrajnán és Szlovákián átmenő, ungvári folyosónak nevezett gázvezetéken keresztül szeptember eleje óta továbbított naponta stabilan 60 millió köbméteres mennyiség helyett hétfőn már csak 49,6 millió köbméter továbbítását jelentették be. Ez 17 százalékkal kevesebb az előző két heti átlagos mennyiségnél és az ebben a hónapban kért legnagyobb 63,25 millió köbméteres mennyiséghez képest elérheti a 21,5 százalékos csökkenést.

Korábban több uniós ország jelezte, hogy a Gazprom nem teljesíti az igényelt mennyiség leszállítását.

Razvan Nicolescu, román energiaügyi tárca nélküli miniszter hétfőn tájékoztatott arról, hogy az orosz cég közlése szerint keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét. Moszkvában nem indokolták a döntést - mondta Nicolescu.

A lengyel PAP hírügynökség a Gazprom szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy az orosz állami cég csak a szerződéses minimumot tudja földgázból leszállítani Lengyelországnak, a megnövelt rendeléseket nem képes kielégíteni.

Brüsszelben Marlene Holzner, az Európai Bizottság szóvivője pedig arról tájékoztatott, hogy a hét végén stabilizálódott Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna felől az EU-ba érkező gázszállítások mennyisége. A Lengyelország, Szlovákia és Magyarország felől Ukrajnába irányuló szállítások is visszatértek a normális szintre.

A brüsszeli tisztviselő szerint Lengyelország a hét végén kevesebb gázt kapott a Gazpromtól a kértnél, de ennek "technikai okai" voltak.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 496 megtekintés

Videó: 52 645 392 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534346

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh