Alacsonyan repülő drónok ellen bevethető lézeres védelmi rendszert teszteltek sikeresen Kínában - adta hírül az állami média. A hazai gyártású műszaki berendezések segítségével a légelhárítók képesek két kilométeres körzetben, felfedezésétől számítva 5 másodpercen belül megsemmisíteni a pilóta nélküli gépet. A próbák során százszázalékos találati pontossággal, több mint 30 drónt hatástalanítottak a levegőben. Az egyik fejlesztő, a mérnöki akadémia közleménye szerint sebességét, pontosságát és alacsony zajkibocsátását tekintve olyan rendszerről van szó, amely kisméretű és pilóta nélküli repülőgépek kisebb - 500 méter - magasságon belül, legfeljebb 50 méter másodpercenkénti sebességgel repülő drónok közömbösítése alkalmas.

Az effajta drónok elfogása általában mesterlövészek és helikopterek feladata, de ezek hatékonysága nem tökéletes, és a pontosságukkal kapcsolatos hiányosságok nem kívánt veszteséghez vezethetnek - nyilatkozott Ji Csin-szung, az akadémiához tartozó Hi-Tech Equipment Corp. vállalat projektmenedzsere. Ji arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebb, alacsonyan repülő drónok viszonylag olcsón beszerezhetők és könnyű a működtetésük. Hozzátette: ezért is eshet rájuk könnyen a terroristák választása. Ezen kívül az engedély nélküli térképészeti felmérésnek is kiváló eszközei, amivel veszélyeztethetik a katonai és polgári repülést.

Az új kínai lézerrendszernek, amely fix pontra és mozgó járműre egyaránt telepíthető, fontos szerepet szánnak a városok biztonságának védelmében, különösen nagyobb rendezvények alkalmával - fogalmaztak a közleményben. Jelezték, hogy a kutató, fejlesztő szakemberek folytatják egy nagyobb teljesítményű lézerbiztonsági rendszer kísérleteit is.

Forrás: sg.hu / MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 052 megtekintés

Videó: 52 656 732 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535291

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh