http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5030-luxemburgi-adokonnyitesek-az-epsu-az-erintett-cegeket-is-megbuntetne#sigProId48c4df7e95
Az oknyomozó újságírók által feltárt luxemburgi adókönnyítések jó alapot szolgáltathatnának a tagállamoknak, hogy a kedvezményezett cégeket kizárják a közbeszerzésekből, megfosszák az állami támogatáshoz és uniós pénzekhez való hozzáféréstől - írja szerdai közleményében a Közszolgálati Szakszervezetek Európai Föderációja (EPSU).
A szervezet szerint a napvilágot látott információk csak megerősítették, amit a tagállami kormányok és az Európai Bizottság már korábban is tudhatott, hogy a nagyvállalatok trükkökkel igyekeznek elérni, hogy a lehető legkevesebb adót kelljen fizetniük. Ami a szövetség szerint most bizonyítást nyert, az az, hogy mindez ipari léptékben zajlik Luxemburgban.
"Ennek következménye, hogy több milliárd euró veszett el, aminek a levét azok az emberek isszák meg, akik elveszítik munkahelyüket, csökken a fizetésük vagy a szociális juttatásaik" - írja közleményében a szervezet.
Az EPSU főtitkára hatalmas léptékű korrupciónak nevezte, hogy a luxemburgi kormánnyal összejátszva, a mintegy 500 kedvező megállapodást egy pénzügyi tanácsadócég, a PricewaterhouseCoopers (PwC) alkudta ki hozzávetőleg 340 vállalat számára.
A szervezet üdvözli ugyan, hogy Jean-Claude Juncker korábbi luxemburgi miniszterelnök, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke teljes körű információcserét javasol adóügyekben a tagállamok között, de megjegyzi, hogy ennek bevezetése hónapokig tarthat, míg a káros adómegállapodások kiküszöbölése azonnali intézkedésekkel is lehetséges.
Ezek egyikeként említi a szervezet az érintett cégek közbeszerzésekből, uniós forrásokból és állami támogatásokból való kizárását. Emellett az EPSU azt szeretné, hogy az Európai Parlament vizsgálja ki a 340 vállalat és a PwC szerepét és érintettségét, valamint a szervezet felülvizsgáltatná az Európai Bizottság kapcsolatát a nagy könyvvizsgáló, pénzügyi tanácsadó cégekkel.
Az EPSU honlapja szerint 265 szakszervezetet és 8 millió közszolgálati dolgozót képvisel szerte Európában.
Forrás: MTI