Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek elnöki jóváhagyása esetén az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat vezetne be Oroszország ellen és növelné az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amelyet kiterjesztene a halált okozó eszközökre is.

Barack Obama elnök azonban továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az amerikai segítségnyújtásnak meg kell maradnia az olyan, halált nem okozó eszközöknél, mint amilyenek az aknavetők bemérésre szolgáló radarok, az éjjellátó készülékek és a golyóálló mellények.

A törvénytervezet lehetővé tenné a katonai segély kiterjesztését, egyebek között a páncéltörő lőszerek, felderítő drónok és kommunikációs eszközök szállítására is. Az Egyesült Államok eddig három aknavető-felderítő radart szállított Ukrajnába, ezek száma 20-ra növekedne.

A kongresszus döntése értelmében az Oroszország ellen eddig bevezetett szankciókat ki kell terjeszteni az orosz hadiipari szektor, így az állami tulajdonú Roszoboronekszport egyes fegyvergyártó és kereskedelmi egységeire is, amelyek Szíriába, Ukrajnába, Grúziába és Moldovába szállítanak katonai eszközöket, hozzájárulva ezen országok destabilizálásához.

Az energetikai szektorban a törvénytervezet lehetővé tenné a Gazprom elleni büntetőintézkedéseket, ha az korlátozná az Ukrajnába vagy a NATO-tagállamokba irányuló gázexportot. Ugyancsak lehetővé válik a vízummegtagadás és a számlabefagyasztás olyan személyek esetében, akik továbbra is üzleti kapcsolatban maradnak a szankciók sújtotta cégekkel.

A kongresszus döntését Ukrajna üdvözölte, Oroszország pedig élesen bírálta. A határozatot a kongresszus mindkét háza egyhangúlag fogadta el csütörtökön, ám a szenátusi szavazást formai okokból meg kell ismételni.

Moszkva megnyugvására ugyanakkor a törvénytervezet végleges szövegéből kimaradt az a passzus, amely Ukrajnát, Grúziát és Moldovát "jelentős nem NATO-tag szövetségeseknek" minősítette volna. Az ebbe a privilegizált kategóriába tartozó országokkal - Ausztráliával, Egyiptommal, Izraellel, Japánnal, Dél-Koreával, Jordániával, Új-Zélanddal, Argentínával, Bahreinnel, a Fülöp-szigetekkel, Thaifölddel, Kuvaittal, Marokkóval, Pakisztánnal és Afganisztánnal - az Egyesült Államok katonai téren együttműködik és fegyvereket szállít nekik.

Obama elnök csütörtökön óvatosságra intett az Oroszországgal szembeni újabb szankciók ügyében, rámutatva, hogy az újabb büntetőintézkedések megosztottsághoz vezethetnek az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Az elnök elmondta, hogy Washington alapvetően az EU-val összhangban lép fel Ukrajna ügyében, ami a véleménye szerint végül arra kényszeríti majd Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy felülvizsgálja a kelet-ukrajnai beavatkozás ésszerűségét.

Obama szerint az orosz elnököt végül az fogja eltéríteni a jelenlegi politikájától, ha azt látja majd, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió hosszú távon kiáll egymás mellett.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 637 megtekintés

Videó: 52 650 010 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534522

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh