Csaknem 4 ezer kínai településnek nincs még áramszolgáltatása, ami azt jelenti, hogy a világ második legnagyobb gazdaságában 3,8 millió ember él villany nélkül - közölte a szegénység felszámolását koordináló pekingi kormányzati hivatal hétfőn.

Liu Su-ven azt hangoztatta, hogy Kína egyes részein még mindig küzdenek a szegénység ellen, az áramhiány mellett vidéken nem ritka a vezetékes ivóvíz hiánya, és sokaknak a megfelelő egészségügyi ellátást is nélkülözniük kell.

Kínában 2013 végén hivatalosan 82,5 millió ember élt mélyszegénységben, ami a kínai szegénységi küszöböt tekintve azt jelenti, hogy éves jövedelmük legfeljebb 2033 jüan (92 ezer forint körül) volt. Szakértők mindazonáltal megjegyzik, hogy a szegények tényleges száma valószínűleg sokkal nagyobb.

A Világbank 2008-ban megalkotott kategóriái szerint napi 1,25 dollár jövedelem alatt mélyszegénységben élőkről van szó, míg 2 dollár alatt szegényekről. A legnagyobb fejlődő országok, így Kína is, átlagosan napi 1 dollár körül húzták meg a szegénység határát.

Egyes számítások szerint, ha a küszöböt Kínában napi két dollárra tennék, a szegények aránya a teljes lakosság 30 százalékára ugrana, ami már több mint 400 millió embert jelentene.

Kína korábban olyan tervet készített, hogy 2020-ra ne legyen az országban olyan ember, akinek gond a fedél, a ruházkodás vagy az élelem, továbbá elérhetővé váljon mindenki számára a kötelező oktatás és az alapvető egészségügyi ellátás.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 635 megtekintés

Videó: 52 651 079 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534769

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh