Az európai Zöldek nyomására végül felállhat a parlamenti vizsgálóbizottság, mely a luxemburgi adóbotrány körüli állítólagos jogsértéseket és hivatali visszásságokat vizsgálja ki.

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a néppárti és szocialista politikusok ellenállása megtöri a Zöldek nyomását, ennek ellenére a harmadik legkisebb uniós párt sikeresen használta ki a "nagyok" megosztottságát, és a parlamenti szavazatok negyedével elérte egy luxemburgi adóügyekkel foglalkozó bizottság létrejöttét. A Zöldek frakció társelnöke, Phillippe Lamberts korábban többször hangoztatta, hogy a probléma orvoslására nem elegendő parlamenti jelentések sorozata, ennél hatékonyabb eszközöket kell foganatosítani. A vizsgálóbizottság létrejötte ezt a célt szolgálhatja, hiszen könnyen lehet, hogy jogszabály-kezdeményezési javaslathoz fog vezetni, melynek eredményeként akár egy "európai konvergencia-kódex" is létrejöhet.

Az európai megoldás szükségességén túl fontos hangsúlyozni, hogy a vizsgálat elindítása ismét az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert helyezi célkeresztbe, hiszen saját pártja, az EPP számos tagja is a vizsgálóbizottság mellett tette le a voksát. A Juncker vezette Bizottság múlt novemberben már túlélt egy bizalmatlansági szavazást, azonban a politikus által létrehozott luxemburgi adórezsim továbbra is terítéken maradt.

Sven Giegold, a Zöldek egy képviselője szerint „Európa-barát parlamenti pártok szavazatait is megnyertük, így nem lehet azt mondani, hogy egyszerűen Juncker elleni kampányról lenne szó. A lényeg, hogy hatékony európai választ találjunk a problémára”. Az EPP több képviselője is osztja Giegold véleményét, Markus Feber néppárti politikus szintén kizártnak tartja, hogy lejárató kampány folyna Juncker ellen: „Itt nem Juncker, vagy Luxemburg van célkeresztben. A holland vagy ír adópolitika még súlyosabb problémát jelent”.

A liberálisok vezetője, Guy Verhofstadt szintén támogatja a vizsgálóbizottság felállítását, ugyanakkor a politikus szerint nem szabad felhagyni a jelentéskészítéssel sem, hiszen a gazdasági és pénzügyi szakbizottság eddig munkája megfelelő alap lehet a jövőbeli jogalkotási folyamathoz. Verhofstadt szerint az adóverseny ilyen formában nem folytatható, az uniós állampolgárok is a tagállami adórendszerek harmonizációját várják el az EU-tól.

A vizsgálóbizottság jövőbeli tevékenységét és a jogalkotási folyamat lehetőségét Juncker eddig nem kommentálta, ugyanakkor a luxemburgi állam adómegállapodásainak részletes vizsgálata nem vet jó fényt az azokat létrehozó politikusra. A nagyhercegséget érintő adóbotrány tehát mindenképp vízválasztó, hiszen hosszú távon a belső piac diszkriminációmentes működését idézheti elő, azonban az uniós bürokrácia miatt kivételesen hosszú folyamatnak nézhetünk elébe.

Forrás: kitekinto.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 518 932 megtekintés

Videó: 51 305 568 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7353847

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh