Az amerikai dróncsapásokat jóváhagyó jemeni elnök és kormányának lemondása nyomán az arab országban veszélybe került a Fehér Háznak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat elleni terrorelhárítási stratégiája - írta pénteki számában a The Washington Post című napilap.

A polgárháború, az ország széthullása és az elhúzódó káosz perspektívája kétségessé teszi az al-Kaidával szembeni amerikai terrorelhárítási műveletek helyi támogatását - vélte a szerző.

A Jemenben alkalmazott módszereket Barack Obama elnök többször is modellértékűnek nevezte, amelyeket fel lehetne használni a dzsihadista fenyegetés ellen olyan országokban is, mint Irak és Szíria.

A Pentagon Jemenben nagy létszámú erők állomásoztatása helyett a helyi biztonsági erőkkel együttműködő kiképzőkre és összekötőkre korlátozta jelenlétét. Ezek számát hivatalosan sohasem közölték.

Az Egyesült Államok emellett - az országon kívül állomásoztatott - drónokat is használt Jemenben, felderítésre és csapásmérésre egyaránt. Ezek egy része a Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA), egy másik pedig az összfegyvernemi különleges műveleti parancsnoksághoz tartozott.

A dróncsapásokat minden esetben a 2012-ben amerikai segítséggel hatalomra került Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök engedélyezte. A Fehér Háznak most választania kell: leállítja a pilóta nélküli repülőgépek bevetését vagy folytatja azt, akár annak árán is, hogy megsérti Jemen szuverenitását. A dilemmát tovább súlyosbítja, hogy a CIA és az amerikai haderő a jemeni hírszerzésnek a terepen szerzett értesülései alapján jelölte ki a célpontokat.

A Jemen vezetését lemondásra késztető - feltehetően iráni támogatást élvező - síita húszi fegyveresek az al-Kaidát és az Egyesült Államokat egyaránt ellenségüknek tekintik.

Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint hamarosan tovább csökkenhet az ország szanaai követségének létszáma.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 641 megtekintés

Videó: 52 655 502 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535230

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh