http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5315-obama-szerint-nem-kerdes-hogy-amerikanak-kell-vezetnie-a-vilagot#sigProIdb4966a7837
Amerika vezető szerepének igényét és az óvatosság fontosságát egyszerre hangsúlyozta Barack Obama elnök a frissített nemzetbiztonsági stratégiában, amelyet pénteken tettek közzé.
"Nem az a kérdés, hogy Amerikának vezetnie kell-e, hanem az, hogy hogyan vezessen" - írta Obama az Egyesült Államok világpolitikai szerepével kapcsolatban a 29 oldalas dokumentumban.
Az elnök az erőszakos szélsőségességet, az orosz agressziót, a kibertámadásokat és a klímaváltozást is a legfontosabb kihívások között nevezte meg, amelyekkel meggyőződése szerint nemzetközi koalíciók mobilizálásával lehet a leghatékonyabban felvenni a küzdelmet.
A kongresszus számára elkészített dokumentum szerint az Egyesült Államok nem próbálkozhat azzal, hogy "diktálja minden kibontakozó esemény pályáját az egész világon", mivel nem rendelkezik sem végtelen erőforrásokkal, sem befolyással ahhoz, hogy megbirkózzék az olyan összetett problémákkal, amelyeket pusztán a katonai erejével nem tud megoldani.
"Mindig ellen kell állnunk a túlvállalásnak, ami akkor következik be, ha félelmen alapuló döntéseket hozunk" - állította Barack Obama.
A mostani dokumentum az elnök 2010-ben kiadott nemzetbiztonsági stratégiájának frissített változata. Washingtont azóta számos belső és külső bírálat érte a túlzott óvatossága miatt: ez utóbbit fehér házi tanácsadók így fogalmaztak meg, hogy "ne csináljunk ostobaságot". Az amerikai kormány arra törekszik, hogy ne tegyen olyan lépéseket, amelyek veszélyes és beláthatatlan következményeket vonnának maguk után.
Obama elnök megismételte az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy vezesse az Iszlám Állam legyőzésére szövetkezett nemzetközi koalíciót és hogy együttműködjön európai szövetségeseivel a kelet-ukrajnai lázadókat támogató Oroszország elszigetelése érdekében. Egyúttal nagyobb hangsúlyt helyezett az amerikai gazdasági, katonai és diplomáciai kapcsolatok Ázsiába történő "súlypont-áthelyezésére", ahol a cél Kína növekvő hatalmának ellensúlyozása.
Az új dokumentum kétszer annyiszor tesz említést a kereskedelmi megállapodások fontosságáról, mint a 2010-es elődje.
"A kereskedelmi és befektetési politikákon keresztül alakítjuk majd a globalizációt annak érdekében, hogy az az amerikai munkásoknak dolgozzon" - hangzott a dokumentum, utalva az Obama szándékai szerint megkötendő csendes-óceáni és transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményekre.
A stratégia kitért a növekvő amerikai olaj- és gáztermelés fontosságára, rámutatva, hogy az Egyesült Államok érdekelt európai szövetségesei és mások energiabiztonságában.
"A megbízható és megfizethető energiához való bővülő globális hozzáférés az egyik leghatékonyabb módja a szociális és gazdasági fejlődés támogatásának és az új piacok kiépítésének az amerikai technológia és a beruházások számára" - állt a dokumentumban.
Forrás: hirado.hu / MTI