“Nemcsak Szíriát és Irakot, de az egész térséget fenyegeti az Iszlám Állam. Ezért végleges megsemmisítő csapást kell rá mérnünk”- hangsúlyozta Ashton Carter hadügyminiszter a kuvaiti sivatagban egy amerikai támaszponton. A nemrég hivatalba lépett amerikai hadügyminiszter Afganisztánból érkezett Kuvaitba.

Amerikai tábornokok és a CIA helyi vezetői előtt vázolta fel az USA hadügyminisztere azt, hogy miképp akarnak végezni az Iszlám Állammal. Jelen volt James Terry amerikai tábornok is, aki a Kalifátus hadseregének megsemmisítésével van megbízva. Az amerikai hadsereg korábban szétverte Szaddám Huszein hadseregét és feloszlatta azt. Ma már bánják ezt, mert Iraknak így nincs elég ereje ahhoz, hogy szembeszálljon a Kalifátus katonáival, akiknek a soraiban Szaddám Huszein seregének sok tisztje és katonája harcol. A sors iróniája, hogy a Kalifátus hadseregét Katar és az USA más helyi szövetségesei fegyverezték fel a szíriai polgárháború kezdetén, mert azt remélték: megbuktatja Asszad elnök rendszerét.

Szíriában Asszad elnök rendszere továbbra is fennáll, az önjelölt kalifa viszont tavaly júniusban kikiáltotta az Iszlám Államot Szíria és Irak egy részén. Velük szemben hirdetett nemzetközi nagykoalíciót Obama elnök. A korábbi amerikai hadügyminiszter osztotta a washingtoni vezérkar véleményét arról, hogy a Kalifátust nem lehet légicsapásokkal felszámolni. A végső sikerhez szárazföldi csapatokra van szükség.

A régi hadügyminiszter lemondott. Utódát megkérdezték a szárazföldi csapatok küldéséről, de Ashton Carter óvatosan válaszolt: minden megoldást fontolóra veszünk és megtesszük a szükséges lépéseket- mondta az USA hadügyminisztere, aki tisztában van vele: Obama elnök még nem döntött arról, hogy küld-e amerikai csapatokat Irakba, hogy a szárazföldön győzzék le a Kalifátust.

Forrás: globoport.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Az ISIS az amerikaiak titkos hadserege? Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 722 megtekintés

Videó: 52 664 407 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535652

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh