Ha Kubával sikerült, miért ne sikerülhetne Iránnal is kiegyeznie Obamának? Hasszán Róháni és Barack Obama egyaránt kormányzása legnagyobb sikerének könyvelhetné el a több évtizedes hidegháború lezárását a két ország között. A helyzet azért mégsem ilyen egyszerű.

Sok minden mutat afelé, hogy Irán is, Amerika is betemesse azt az árkot, amit az elmúlt három és fél évtizedben minkét oldalról igencsak mélyre ástak.

Iráni részről az elmúlt évek embargós politikája meghozta a hatását, az ország gazdasága nincs igazán jó állapotban, amit csak ront az alacsony olajár. Hasszán Róháni elnöknek szüksége lenne arra, hogy megnyíljanak a nyugati pénzcsapok, illetve lehívhassa a befagyasztott iráni pénzeket. Az általa képviselt reformista politikának is csak akkor van jövője, ha egyrészről kap is cserébe a gesztusaiért valamit, másrészről pedig látványos javulást tud elérni az emberek életminőségében. A korábbi reformpróbálkozások Hatami elnök idejében azért buktak el, mert csak szavakat tudott adni az embereknek – pénzt nem.

Amerikai részről pedig felértékelődött Irán, mint potenciális szövetséges – vagy legalábbis, mint partner – ázsiója. Azt egyértelműen látják már Washingtonban, hogy a rendszerbuktatás sem nem lehetséges, sem nem hasznos a térségben. Egy működő kormányzattal rendelkező partnerország még akkor is sokkal jobbnak látszik az elmúlt évek fényében, mint egy bukott állam, ha az ország vezetői nem Amerika legnagyobb barátai. Irán ugyanakkor értékes szövetséges lehet akár Irakban az Iszlám Állam elleni harcban, akár Szíriában, mint az Aszad-kormány legfőbb támogatója, ha az a cél, hogy végre áttörést érjenek el ott is, és megindítsák a békefolyamatot.

Arról már nem is beszélve, hogy Amerika egyes számú ellensége ismét Oroszország, és ha Iránt sikerül “átállítani”, valamelyest távolítani Moszkvától, akkor azzal két legyet lehet ütni egy csapásra. Másrészről Izrael – miután Netanjahut újraválasztották – sokkal kevésbé lesz képes érdekeit érvényesíteni Washingtonban, mint korábban.

Haszán Róháni iráni államfő éppen ezért bizakodó, ami az iráni-amerikai megegyezést, a nukleáris tárgyalások sorsát illeti. Szerinte lehetséges a megállapodás, mert „nincs olyan kérdés, amit ne tudnánk rendezni”. A perzsa állam ugyanis – elméletben – csak atomprogramjáról folytat tárgyalásokat az úgynevezett hatokkal, az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagjával – Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország – és Németországgal. A tervezett menetrend szerint március 31-ig létre kell jönnie a keretmegállapodásnak, június 30-ig pedig az iráni nukleáris program korlátozásának és nemzetközi felügyelet alá vonásának részleteit is ki kell dolgozni. Ennek fejében a nyugati nagyhatalmak enyhítik az Irán elleni szankciókat.

John Kerry amerikai külügyminiszter azonban nem ennyire derűlátó. Az amerikai diplomácia vezetője arról beszélt, hogy bár “jelentős előrelépéseket” értek el, továbbra is fontos nézetkülönbségek vannak Irán és a nagyhatalmak között. Úgy fogalmazott, Iránnak “alapvető döntéseket kell hoznia” a következő napokban, s meg kell győznie a világot arról, hogy nem akar atomfegyverekhez jutni. Legutóbb múlt héten pénteken zárult a tárgyalási forduló Lausanne-ban. Philip Hammond ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Iránnak nehéz döntéseket kell hoznia a következő napokban, mert a nyugati államok nem fognak belemenni egy “rossz megállapodásba”.

A nyugat tétovázása érthető. Amerikában, bár Obama elnök környezete elkötelezett a megállapodás mellett, a Kongresszusban erős az Irán-ellenes lobbi, és a nyugat térségbeli szunnita szövetségesei – Szaúd-Arábia, Katar – is a megegyezés ellen vannak.

Forrás: globoport.hu