http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5543-kompromisszumra-jutottak-az-amerikai-szenatus-bizottsaganak-vezetoi#sigProId655744d587
Kompromisszumra jutottak az amerikai szenátus külügyi bizottságának republikánus és demokrata vezetői abban, hogy a készülő törvénytervezetben 52 napra csökkentsék azt az időszakot, amely a kongresszus rendelkezésére állna az iráni nukleáris program csökkentéséről megkötendő megállapodás mérlegelésére - jelentette ki kedden Bob Corker, a testület republikánus elnöke.
Barack Obama elnök előzetesen kilátásba helyezte: meg fogja vétózni a törvénytervezetet, amely felhatalmazná a kongresszust arra, hogy beleszólása legyen az iráni nukleáris programról potenciálisan tető alá hozandó egyezségbe. Egyelőre nem világos, hogy a 100 tagú szenátusban meglesz-e az elnöki elutasítás felülírásához szükséges 67 szavazat.
A kompromisszum, amelyről még a nap folyamán szavaz is a külügyi bizottság, 30 napot adna a törvényhozóknak az Iránnal megkötendő végleges megállapodás vizsgálatára, ezután 12 napot az elnöknek az esetleges vétóra, majd újabb tíz napot a kongresszusnak a vétó elleni szavazásra.
Corker szenátor szerint ezalatt Obamának nem lesz módja feloldani az Irán ellen a kongresszus által elfogadott szankciókat.
A kétpárti megállapodás értelmében a törvénytervezetből kimarad az a záradék is, amely arra kényszerítette volna az elnököt: igazolja, hogy Irán nem támogat semmilyen olyan terrorcselekményt, amely az Egyesült Államok vagy amerikai állampolgárok ellen irányul. Obamának ehelyett jelentések sorozatát kellene elkészíttetnie a kongresszus számára, egyebek között a terrorizmus problémájáról.
A Hatoknak (köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának), valamint Iránnak június 30-ig kellene megállapodniuk az iráni atomprogram korlátozásáról és a Teherán ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések megszüntetéséről.
John Kerry külügy- és Ernest Moniz energiaügyi miniszter kedden zárt ajtók mögött tájékoztatta a szenátus tagjait a tárgyalások állásáról. Keddi lapjelentések szerint Obama elnök előző nap amerikai zsidó szervezetek vezetői és kampánytámogatók előtt érvelt az Iránnal kialkudott nukleáris keretegyezmény mellett.
Izrael üdvözölte az amerikai kongresszus iráni döntését
Juvál Steinic, az izraeli kormány stratégiai ügyeinek minisztere szerint jó kompromisszum az a washingtoni törvényjavaslat, amely kongresszusi jóváhagyásra kötelezi az amerikai kormányt az Iránnal kötendő végleges szerződés esetén, mert akadályként szolgálhat egy rossz egyezmény ellen.
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedden egyhangúlag megszavazott egy kompromisszumos törvénytervezetet, amely 52 napra csökkentené a kongresszus rendelkezésére álló időszakot az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötendő megállapodás mérlegelésére.
Steinicnek a közszolgálati rádió szerda reggeli műsorában elhangzott szavai szerint ezek után az amerikai vezetés és tárgyalóküldöttség jelentősebb erőfeszítéseket fog tenni a lehetséges rések betömésére, "egy jobb vagy legalábbis elfogadható megállapodás elérésére".
Úgy vélte, ez egyben az izraeli diplomácia eredménye is, mert a szavazásban részt vevő szenátorok maguk is azt mondják, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a washingtoni kongresszusban március 3-án elhangzott beszéde meghatározó volt a törvényjavaslat elfogadásában.
A rádióban szintén megszólított Omer Barlev, az ellenzéki Cionista Tábor kneszetképviselője ugyanakkor elutasította Steinic állításait. Kijelentette, hogy a szenátusban elért egyetértés így is, úgy is megszületett volna, s hangsúlyozta, hogy Netanjahu követeléseinek többsége nem szerepel a törvény megfogalmazásában. Sőt, az ellenzéki honatya szerint Netanjahu az amerikai kormánnyal fennálló vitája miatt elvesztette befolyását a nukleáris egyezmény ügyeiben.
Kerry szerint amerikai részről nincs akadálya a megállapodásnak
A washingtoni szenátusban kötött megegyezés után amerikai részről már minden feltétel adott ahhoz, hogy kidolgozzák a megállapodást az iráni nukleáris program korlátozásáról - mondta John Kerry szerdán a németországi Lübeckben.
Az amerikai külügyminiszter a világ legfejlettebb iparú országait összefogó G7-csoport kétnapos külügyminiszteri találkozójának záró tanácskozása előtt adott nyilatkozatában kiemelte, biztos benne, hogy a szenátusi kompromisszum révén Barack Obama elnöknek megvan a kellő mozgástere ahhoz, hogy tető alá hozza a megállapodást az iráni atomprogramról.
A nukleáris program körüli viták rendezését célzó folyamat kezdetén a G7-csoport valamennyi tagja kételkedett abban, hogy sikerül eljutni a tárgyalások jelenlegi szakaszáig - mutatott rá az amerikai diplomácia vezetője, utalva az április elején megkötött keretmegállapodásra. A folyamat sikeres lezárásával "az egész világ biztonsága erősödhet" - mondta John Kerry a német külügyminisztérium honlapján közvetített sajtónyilatkozatában.
John Kerry csak szerdán reggel csatlakozott a lübecki külügyminiszteri értekezletéhez, mert Washingtonban be kellett számolnia a kongresszus tagjainak az Iránnal folytatott tárgyalásokról.
A szenátus külügyi bizottságában kedden megállapodás született egy törvénytervezetről, amelynek alapján a kongresszus szavazhat az Iránnal megkötendő végleges nukleáris egyezségről.
A hatoknak (az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának és Németországnak), valamint Iránnak az április 2-án elfogadott keretmegállapodás alapján június végéig kellene megegyezésre jutniuk az iráni atomprogram korlátozásáról és a Teherán ellen a nukleáris tevékenysége miatt bevezetett gazdasági büntetőintézkedések megszüntetéséről.
Forrás: MTI