Miközben az egyre vészjóslóbb fenyegetések és egy közelgő háborúval kapcsolatos spekulációk hatására az olajárak az egekbe szöktek, Oroszország és Kína sietett óva inteni az Egyesült Államokat egy Irán elleni támadás elindításától.

Irán megtámadása „nagyon súlyos hiba lenne, a következmények pedig beláthatatlanok,” figyelmeztetett Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter, míg Kína kihangsúlyozta, hogy a fenyegetettség rendkívül káros hatással van a diplomáciai kilátásokra.

Oroszország és Kína nem az első két ország, amely hangot adott egy újabb és ez alkalommal minden bizonnyal kiterjedtebb háborúval kapcsolatos aggodalmának. Németország szintén határozottan ellenzi a lépést.

Egyre több amerikai vezető hangoztatja, hogy a mielőbbi katonai támadást részesíti előnyben az iráni helyzet kezelésére a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentésében leírt számítógépes szimulációról szóló homályos vádakat hozva fel legújabb ürügyként.

Condoleezza Rice, volt amerikai külügyminiszter is hozzátette a magáét, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államoknak sokkal szigorúbb büntetést kell kirónia az iráni kormányra és mindent megtenni annak „megfékezésére”. Az ABC News-nak nyilatkozva a héten elmondta, hogy a katonai támadás lehetőségét soha nem szabad levenni a terítékről, amikor Iránról van szó.

Az izraeli politikusok egymással versengve hangoztatják az Irán elleni támadás fontosságát. Simon Perez kormányfő szerint a háború kirobbanásának esélye „sokkal nagyobb”, mint a diplomáciai megoldásé. Az izraeli hadsereg tisztjei szerint a támadást még a tél beállta előtt meg kell kezdeni.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 767 megtekintés

Videó: 52 647 672 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534443

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh