Húsznál több kétoldalú megállapodást és üzleti szerződést írtak alá több mint tízmilliárd dollár értékben Narendra Modi indiai miniszterelnök - általa konstruktívnak nevezett - pénteki kínai tárgyalásai alkalmával a két ország tisztségviselői és üzletemberei.

A Hszinhua hírügynökség arról számolt be, hogy 24 szerződést, illetve szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyek a vasúti, a légi ipari együttműködés mellett kiterjednek még például az ásványkincsek feltárására, a tengeri kutatásokra és a szakképzésekre is. Indiai lapforrások szerint a szentesített szerződések értéke meghaladja a 10 milliárd dollárt. A két fél megállapodott abban is, hogy újabb konzulátust nyitnak egymás országában.

Modi őszintének, konstruktívnak és barátinak nevezte kínai tárgyalásait, míg pekingi vendéglátója, Li Ko-csiang "a várakozásoknak megfelelőnek" minősítette kettejük találkozóját.

India és Kína újbóli "feltűnése" és kettejük kapcsolata mély hatással lesz a két országra és erre az évszázadra - jegyezte meg Modi a kínai kormányfővel együtt tartott sajtótájékoztatón. Az "egyik legfontosabb stratégiai kapcsolatként" jellemezte országa és Kína viszonyát, amely - mint fogalmazott - az utóbbi évtizedekben meglehetősen összetett.

Modi a két ország történelmi felelősségéről beszélt és kijelentette, elkötelezettek az iránt, hogy új irányt szabjanak az Ázsia két legnagyobb országa közötti kapcsolatoknak.

Anélkül, hogy bármelyikük is részletekbe bocsátkozott volna, elmondták, a tárgyalásokon azokat a kérdéseket is sorra vették, amelyek akadályozzák a kapcsolatok "zökkenőmentes fejlődését", a bennük rejlő potenciál kiteljesedését. Az indiai kormányfő konkrétan is utalt a határvitára és megerősítette, a jelenlegi "ellenőrzési vonal" véglegesítésének, vagyis a határ megállapításának fontosságát. Megjegyezte, kínai részről megfelelő érzékenységgel reagáltak a kérdésre és abban állapodtak meg, hogy tovább keresik a mindkét fél számára elfogadható és méltányos megoldást. Modi a bizalomépítő lépések intenzívebbé tételét szorgalmazta, s elhangzott az is, hogy fokozni fogják a kommunikációt és az egyeztetéseket a térségi ügyekben.

A gazdasági együttműködésről szólva az indiai kormányfő jelezte, szeretnék a kétoldalú kereskedelmi forgalomban tapasztalható deficitet leküzdeni, miközben örömmel vették a kínai beruházásokat a vasútépítés területén, két ipari park építését és bíznak abban, hogy a kínai vállalatok még jobban kiveszik részüket a gyáripar és az infrastrukturális terület fejlesztéséből.

Az indiai kormányfő csütörtökön érkezett Kínába, útjának első állomásán, Hszian városban, Hszi Csin-ping államelnök fogadta. Hszi ezzel viszonozta azt, hogy Modi tavaly hasonlóképpen a szülőföldjén, Gudzsarátban látta őt vendégül. Az indiai kormányfő szombaton Sanghajba látogat, ahol delegációjával vezető üzletemberekkel, az indiai kolónia tagjaival találkozik. Három országot érintő útja során Mongóliát és Dél-Koreát is felkeresi.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 562 megtekintés

Videó: 52 651 023 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534754

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh